Február 6-tól 22-ig zajlik majd az olaszországi Milánóban és Cortina d’Ampezzoban a XXV. Téli Olimpia. A téli sportágak négyévenkénti legnagyobb seregszemléjén 16 sportágban összesen 116 éremkollekció kerül majd kiosztásra. Ukrajnát 46 sportoló képviseli az eseményen, akik között öt kárpátaljai sportoló is helyet kapott. Magyarországról 15 sportoló jutott olimpiai kvótához.
Az öt kárpátaljai résztvevő közül az immáron ötödik olimpiájára készülő ungvári Dancsa-Csundák Annamáriával egyik korábbi számunkban egy nagy terjedelmű interjút is közzé tettünk, amelyben Annamária elmondta, hogy az eddigi ötkarikás játékok ugyan nem sikerültek számára a legjobban, de ebben a szezonban élete talán eddigi legjobb formáját mutatja, így minden esély megvan arra, hogy ezúttal jól szerepeljen.
A hódeszkás (snowboarding) Dancsa-Csundák Annamária mellett síakrobatikában (freestyle) két beregszászi kiválóságunk, Olekszandr Okipnyuk és Nelli Popovics szerzett olimpiai kvótát, míg alpesi síben Anasztaszija Sepilenko és Dmitro Sepjuk képviseli még szűkebb pátriánkat.
A legkorábban, február 8-án Dancsa-Csundák Annamária áll majd rajthoz. Szurkoljunk neki és a többi kárpátaljai és magyar sportolónak is az olimpián!
(jakab)
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.