Böde Dániel, a labdarúgó Fizz Ligában szereplő Paks támadója hamarosan edző lesz. Böde elárulta az is, hogy az utolsó szezonjára készül, de persze viccesen megjegyezte, hogy évek óta ezt mondja.
Böde Dániel, a Paks 38 éves legendája áprilisban elmondta az Origónak, hogy már elkezdte az edzőképzést, a C licencet már meg is szerezte, de hangsúlyozta, hogy egyelőre csak a futballra koncentrál - írja az origo.hu.
A Paks történetének legidősebb NB I-es gólszerzője októberben lesz 39 éves, így benne van a pakliban, hogy ez a szezon lesz számára az utolsó az élvonalban.
Böde Dániel hamarosan edző lesz
Böde a szerződése meghosszabbításakor azt mondta, az utolsó éve jön, igaz, viccesen hozzátette, évek óta ezt mondja. Jövőre azonban nagy változás következik be az karrierjében, 2026 őszén megszerzi az edzői papírt, és immár a kispadra is leülhet szakvezetőként. Sőt, évek óta ígérgeti testvérének, Istvánnak, hogy együtt játszanak Madocsán.
A bátyám 43 éves, azt mondta, nem fog sokáig várni rám, úgyhogy igyekezzek”
– mondta a Borsnak Böde, aki az NB I-es pályafutása során Pakson és a Ferencvárosban játszott. A Pakssal két kupát, a Fradival két bajnoki címet és három kupát nyert. Mindkét gárda színeiben egyszer-egyszer volt gólkirály.
Böde Dániel az előző szezonban úgy lett gólkirály, hogy csak 1280 percet játszott az NB I-ben, így nem csoda, hogy sok szurkoló a mai napig beköveteli a válogatottba.
A válogatottság mindig óriási megtiszteltetés. A hazádért játszani komoly felelősség is. Jólesik, hogy a szurkolóknál szóba került a nevem, de nem éltem bele magam”
– mondta az Origónak Böde Dániel, akiről Marco Rossi szövetségi kapitány is jó véleménnyel van, de hangsúlyozta, hogy ennyi idősen már nem számít a Paks legendás támadójára.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke