A magyar válogatott focista elárulta, milyen volt bemutatkozni a PL-csapatban
A magyar válogatott focista elárulta, milyen volt bemutatkozni a PL-csapatban
 / Sport

Kerkez Milos labdarúgócsapata, a Bournemouth felkészülési mérkőzésen 3-2-re legyőzte a Southamptont. A 19 éves játékos beszélt a bemutatkozásról. 

Hirdetés

A kedd esti összecsapás volt a magyar válogatott védőjének első találkozója a Premier League-ben szereplő együttesben, a Bournemouth pedig a walesi David Brooks hajrában lőtt góljával idegenben tudott nyerni írja az origo.hu.

"Boldog vagyok, hogy túl vagyok a bemutatkozáson, és ilyen stadionban, ilyen nézősereg előtt szerepelhettem" - értékelt a találkozó után a klub hivatalos csatornáján Kerkez, aki kezdőként 77 percet töltött a pályán. "A csapatunk remek és egyre jobban megértjük egymást. A társak egyből befogadtak, otthon érzem magam, szép lassan pedig az edzések tempójához és minőségéhez is hozzászokom".

Kerkez elmondta, a Bournemouth-hoz akart szerződni, így nagyon boldog, hogy már az első mérkőzésén is túl van, a mutatott teljesítményével pedig elégedett.

Hirdetés

"Alig várom, hogy szombaton az Atalanta ellen hazai környezetben, saját szurkolóink előtt is pályára léphessek" - zárta a hátvéd, akinek együttese a West Ham United elleni, augusztus 12-i bajnoki rajtig jövő szombaton még a francia Lorient-nal is összecsap.

A 19 éves Kerkez leigazolását múlt csütörtökön jelentette be az angol élvonal legutóbbi idényében 15. helyezett együttes, amely a sajtó szerint 18 millió eurót fizetett a játékjogáért az AZ Alkmaarnak.


 

Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.

Orosz–ukrán háború: Több ukrán régióban maradtak áram nélkül az orosz csapás után (Fotó: AFP)

Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.

Harci drón. Illusztráció. Fotó: Internet

Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.

Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.