Súlyosan megsérült a magyar kosárlabda-válogatott játékosa
Súlyosan megsérült a magyar kosárlabda-válogatott játékosa
 / Sport

Rossz hírt kapott a válogatott. Súlyos térdsérülést szenvedett Filipovity Péter, a Kometa-KVGY Kaposvári KK és a magyar válogatott kosárlabdázója, így a jelenlegi idényben már biztosan nem léphet pályára – számolt be róla a klub hivatalos honlapja.

Hirdetés

A somogyi együttes szombaton 104–71-re legyőzte a Kecskemétet hazai pályán, ezzel biztossá vált, hogy 2017 után ismét bejutott az NB I rájátszásába. Az öröm azonban nem lehetett teljes, mivel a találkozón súlyos sérülést szenvedett az egyik legfontosabb játékosuk, Filipovity Péter - írja az origo.hu.

A klub tájékoztatása szerint Filipovity egy ütközést követően maradt a parketten, az első vizsgálatok pedig megerősítették, hogy komoly a baj: térdsérülése miatt műtétre lesz szüksége.

Felugrottam egy passzért, és mielőtt leérkeztem, talán volt egy kontakt is, így az egész testsúlyom a bal lábamra nehezedett. Amikor talajt fogtam, egyből éreztem, hogy baj van

– idézte fel a történteket a játékos.

Filipovity ebben a szezonban már nem térhet vissza

A vizsgálatok eredménye alapján eldőlt, hogy Filipovity Péter számára véget ért az idény, így nem segítheti csapatát a rájátszásban sem. A válogatott kosárlabdázó a klubhonlapon keresztül megköszönte a szurkolók támogatását, és hangsúlyozta, mindent megtesz azért, hogy erősebben térjen vissza a pályára.

Kulcsembert veszített a rájátszásba jutó Kaposvár

Filipovity meghatározó szerepet játszott abban, hogy a Kaposvár hosszú idő után ismét a legjobb nyolc közé jutott. Harcos, energikus játéka miatt gyorsan a szurkolók kedvencévé vált, a Kecskemét elleni győzelem után pedig hosszú percekig az ő nevét skandálták a drukkerek.

A válogatottnak is fájhat a kiesése

A sérülés a magyar válogatott számára is rossz hír, hiszen a nemzeti csapat július elején Finnország és Belgium ellen zárja a világbajnoki selejtezősorozat első szakaszát. Filipovity kiesése így a keret összeállítására is hatással lehet.


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.