A Fradi remek formában futballozó csatára lehet a téli átigazolási időszak egyik magyar sztárja. Varga Barnabás fejjátékára lassan elfogynak a szavak, a rutinos támadó verhetetlen fejjel az Európa-ligában (is), amire nemcsak itthon figyeltek fel a klubok.
Paunoch Péter, Varga Barnabás menedzsere az M1 aktuális csatornának beszélt a Fradi támadójának mostani helyzetéről, a téli átigazolási szezon előtt. Paunoch elmondta, sok klub érdeklődik a 31 éves támadó iránt, de mind szakmailag, mind anyagilag olyan ajánlatnak kell érkeznie majd, ami a játékos és a Ferencváros számára is egyaránt megfelelő. A szakember azt is kiemelte, hogy a következő egy héten belül pedig nagyon sok minden el fog dőlni a 28-szoros válogatott csatár jövőjével kapcsolatban, azaz január első napjai kulcsfontosságúak lesznek ez ügyben - írja az origo.hu.
Varga Barnabás iránt nagy az érdeklődés
Paunoch Péter azt is kiemelte, hogy a Varga Barnabás iránti érdeklődés egyenes arányban áll a 28-szoros magyar válogatott támadó őszi teljesítményével, aki menedzsere szerint rendkívüli számokat produkált – a Ferencvárosban 29 mérkőzésen 20 gól és 5 gólpassz áll a neve mellett, míg a válogatottban 5 világbajnoki selejtezőn 5-ször volt eredményes.
„Elég sok klub keres minket, a szabályokat szem előtt tartva a klubhoz irányítom őket. Hogy ebből mennyi konkretizálódik, az azon múlik, milyen ajánlatot tesznek a csapatnak, utána kell nekünk a klubokkal megállapodni” – fogalmazott Paunoch az M1 aktuális csatornának adott interjújában, majd arról beszélt, milyen országokból, bajnokságokból van érdeklődés Varga iránt: „A Bundesligából, Olaszországból, jó néhány európai országból, Ázsiából és meglepő módon még Brazíliából is jelentkezett csapat, amely szívesen fogadta volna Barnabást. Egészen széles a spektrum, hogy ebből melyiket tudjuk realizálni – ha egyáltalán tudjuk – az egy összetett kérdés. Mind szakmailag, mind anyagilag olyan ajánlatnak kell érkeznie, ami számára és a Ferencvárosnak is megfelelő” – tette még hozzá Paunoch.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.