A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) örökranglistáján három magyar, Kocsis Sándor, Schlosser Imre és Puskás Ferenc is helyet követelt magának a válogatottban elért legtöbb mesterhármasok számában. Eközben a Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) a világ jelenlegi legjobb U21-es futballistáit rangsorolta, és ebben a listában is három magyar focista neve szerepel.
Ami az IFFHS rangsorát illeti, Lionel Messi és Cristiano Ronaldo is tíz mesterhármasnál tart már válogatott színekben, 2024-ben mindketten beérték az ebben a mutatóban addig egyedül éllovas Vivian Woodwardot, aki 1903 és 1914 között jutott el tízszer legalább három gólig. Woodward százalékosan változatlanul első, mivel a tízes rekordját 53 válogatott fellépésen szerezte, miközben Messi 191, Ronaldo pedig 217 mérkőzésen szerzett (legalább) triplát. A 36 nevet tartalmazó listán három magyar focista van: a 11. Kocsis Sándor hat mesterhármast és egy mesternégyest szerzett, a 27. Schlosser Imre karrierjében három mesterhármas mellett egy négy- és egy ötgólos meccs is akadt, míg a 33. Puskás Ferenc négy ízben ért el mesterhármast, egy alkalommal pedig négyszer is eredményes volt - írja az origo.hu.
A jelenleg U21-es játékosok legjobbjai között is van három magyar focista
A CIES a világ jelenlegi legjobb U21-es labdarúgóit rangsorolta, ebben a listában szintén három magyar focista (egyaránt NB I-es kapus) neve szerepel. A Sporttudományok Nemzetközi Központja összesen 65 bajnokságban vizsgálta a 2004 vagy azután született fiatal játékosokat, akiket húsz kategóriában rangsoroltak különböző szempontok alapján. A Puskás Akadémia 19 éves kapusa,
Pécsi Ármin a rövid passzos kapusok kategóriájában holtversenyben a negyedik helyen végzett.
A Magyar Nemzet hozzátette, hogy egy másik kategóriában, a hosszú passzos kapusoknál szintén van két magyar focista a top 20-as listán: Dala Martin, a Fehérvár 20 éves játékosa a hetedik, míg az ugyanennyi idős, paksi Simon Barnabás a tizenharmadik helyet érdemelte ki a rangsorban.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.
Pokoli hibák sorozata okozta negyven éve a nukleáris katasztrófát.
Az elnök sértetlen, de a vacsorát lefújták.
Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.