A dán Ulrik Kirkely irányítja a nyártól a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának szakmai munkáját.
A győriek hétfőn sajtóközleményben jelentették be, hogy júliusban a dán bajnok Odense jelenlegi trénere veszi át a csapat irányítását. Endrődi Péter ügyvezető közölte: a megállapodás 2+1 évre szól - írja az origo.hu.
Az 50 éves szakember válogatottak mellett is dolgozott már korábban, a női szakágban a japán együttesnél volt szövetségi kapitány, valamint a dánoknál másodedző - Jan Pytlick segítője -, a férfiaknál Szaúd-Arábia együttesét irányította.
Novemberben jelentették be, hogy a jelenlegi vezetőedző, Ambros Martín és a klub vezetése nem hosszabbítja meg a szakember idény végén lejáró szerződését.
A győriek egy új játékos érkezését is jelezték: a nyáron csatlakozik a kerethez a belső posztok mindegyikén bevethető brazil válogatott Bruna de Paula. A játékossal ugyancsak 2+1 évre állapodtak meg.
A 26 éves kézilabdás jelenleg a francia Metz erőssége, korábban a Nantes és a Fleury csapataiban szerepelt.
Francia bajnok, a brazil válogatottal a pánamerikai és dél-amerikai bajnokságokon gyűjtött be aranyérmeket. A nemzeti csapatban 48 mérkőzésen 141 gólt szerzett.
A Bajnokok Ligája most zajló kiírásban 9 forduló alatt 55 gólt szerzett, ebből négyet lőtt Győrben vendégként.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.