Ukrajnában már második hete kemény harcok dúlnak. Az ország belső részéből tömegek menekültek el a háború elől. A pánik még a kárpátaljaiakat is hatalmába kerítette, és sokan hagyták el a vidéket. De az itthon maradottakban is ott él a félelem. Ebben a helyzetben még nagyobb teher nehezedik az őrállókra. Március 4-én a Magyarországi Református Egyház mind a négy egyházkerületének püspöke Beregszászba érkezett, hogy Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspökkel, az itteni lelkipásztorokkal együtt imádkozzanak a mielőbbi békéért – az imádság mindennél többet jelent ezekben a rendkívül nehéz időkben –, hogy erősítsék a lelkészeket, akikre Isten lelkeket bízott.
Az ember alapállapota, hogy segítségre szorul. Háborús időkben igencsak nagy szükség van az emberi segítségre, de vannak helyzetek, amikor ez kevés. „Honnan jön segítségem? Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta” – mondja a 121. zsoltár. Ez a teremtő Isten megváltó Isten is, aki új eget és új földet ígért nekünk. A próbatételek idején is ez kell erőt adjon, mert „akik az Istent szeretik, azoknak minden javukra válik”, biztatott igehirdetésében Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, aki megerősítette: mi veletek vagyunk, imádkozunk értetek, szükségünk van egymásra, de még inkább az isteni segítségre van szükségünk.
Jöttünk, hogy érezzétek: fontosak vagytok nekünk, testvérek vagyunk. Hálás vagyok, hogy ti még itt vagytok, ebben a rendkívüli, talán érthetetlen helyzetben is. Nem hagyunk magatokra benneteket, de sokkal fontosabb Isten ígérete: ő soha meg nem feledkezik rólatok – fogalmazott Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke, utalva az Ézsaiás 49,15 versére: „Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? De ha ő meg is feledkeznék, én akkor sem feledkezem meg rólad!”
Füstölgő mécses és megtört nádszál vagyunk, de Jézus ezzel is tud mit kezdeni. Ő magára vállalta ezt a „hasznavehetetlenségi sorsot”, érettünk megtöretett, és új élet fakadt, fogalmazott igehirdetésében Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke. Aki így biztatott: ő ma is szól a kiégettekhez, a gyengékhez, megrepedt nádszálakként mehetünk hozzá, hozzáköthetjük magunkat. Az ige kőszálként megáll mindenkor, ebbe kell kapaszkodnunk, mondta.
Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinati elnöke a veszteségeinkről, elveszettségünkről szólva arról beszélt, hogy Jézus azért jött, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett. Mert Istennek nagyon drágák vagyunk. Ez köt össze bennünket, hogy ő megkeresett, nem akarja, hogy egy is elvesszen e kicsinyek közül. Kicsinyek vagyunk? – tette fel a kérdést. Ha a nagyhatalmak erejét nézzük, akkor igen. De az ígéret nem azoknak szól, akik a tankok erejében bíznak, nem a politikai nagyhatalmaknak, hanem a kicsinyeknek. Ez ad számunkra biztonságot. Ez nem a mi háborúnk, mi nem ilyen háborút akarunk – mi a lelkekért harcolunk, mondta a püspök. Aki arról is szólt, hogy bár most inkább a menekültekre irányul a nagyobb figyelem, ám „ti, akik itthon maradtatok, legalább olyan fontosnak vagytok, mint az otthonukat elhagyók, de rájuk sem menekültekként tekintünk, hanem mint akik otthonról jöttek haza”. Egyben abbéli reményének is hangot adott, hogy ők is visszatérhetnek szülőföldjükre. Balog Zoltán 100 új református énekeskönyvet is átadott, hogy legalább száz évig hangozzon itt azokból az ének.
A 2022-es évet a Kárpátaljai Református Egyházkerület a hálaadás éveként hirdette meg, emlékeztetett Zán Fábián Sándor püspök. Sokan felteszik a kérdést: ebben a háborús helyzetben miért adhatunk hálát? Például azért, mondta, hogy Kárpátalját nem érte támadás, hogy ide tudnak menekülni belső Ukrajnából, mert itt béke van. Úgy érezhetik egyesek, hogy most nehéz örömmel szolgálni az Úrnak, ahogy a 100. zsoltár kéri. De aki szendvicset adott egy éhes kisgyereknek, szállást tudott nyújtani, aki igeverssel ébresztett reményt a menekülőkben, annak hála és öröm van a szívében. Zán Fábián Sándor hálát adott az itthon maradt lelkészekért. Hisz most még inkább szükség van az igehirdetésre, az ukrán népnek és magyar népünknek egyaránt. És nem csupán az itthon maradottaknak. A püspök abbéli reményének adott hangot, hogy akik elmentek, a határ túloldalán is megtalálják a templomokat, azokat a közösségeket ahol kapnak olyan erősítést, ami hazavezeti őket, hogy újjáépítsék az életet itt, szülőföldjükön.
Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter a Magyar Református Szeretetszolgálat jószolgálati nagyköveteként vett részt az istentiszteleten. Azt az üzenetet hoztuk, mondta, hogy mi, magyarok kitartunk egymás mellett, számíthatunk egymásra. Valamikor tettekkel, valamikor szavakkal, valamikor pedig puszta jelenlétével kész segíteni az ember. Úgy érzem, hogy a legtöbb, amit mi most tehetünk, hogy itt vagyunk, hogy veletek vagyunk, önökkel vagyunk. Bár Magyarországon is vannak viták, vannak, amiben nem értünk egyet, most azonban együtt dobban a szív”, fogalmazott. Osztozunk az örömben, és most osztozunk a bánatban, az aggodalomban, osztozunk a nehézségben is – mondta. – ,,Vendégként fogadjuk a Magyarországra érkező menekülteket, s azokról is gondoskodunk, akik maradnak”. Novák Katalin azt kívánta, hogy mint már annyiszor a magyar történelemben, most is erősebben álljunk fel ebből a nehéz helyzetből.
A rendhagyó istentisztelet közös imával és a kárpátaljai reformátusok hitvalló énekével – Mindig velem – ért véget.
Marton Erzsébet
Galéria
