A sárgabarack maga a csoda. 10 oka is van, hogy fogyaszd!
A sárgabarack maga a csoda. 10 oka is van, hogy fogyaszd!

Hazánk egyik legnépszerűbb gyümölcse, egyben a nyári sütemények egyik legnépszerűbb hozzávalója a sárgabarack. Nem is véletlen, hiszen amellett, hogy rendkívül zamatos és finom, számos jótékony hatással is rendelkezik. Ha július, akkor nálunk egyetlen dolog biztosan nem maradhat el: több ládányi sárgabarackot szedünk a kertben, és egész évre elegendő üvegnyi lekvárt főzünk belőle.

Hirdetés

Miközben a gyümölcs illata az egész házat belengi, jó érzéssel gondolok arra, hogy amellett, hogy egy ilyen program milyen jól össze tudja hozni a családot, még a szervezetünknek is jót teszünk azzal, ha még előtte frissen, a héjával együtt, egyenesen a fáról leszedve vagy a piacról gondosan beszerezve is fogyasztjuk. Na de mégis mi minden miatt érdemes neked is sok sárgabarackot enned? - írja a bien.hu.

Támogatja a szív egészségét

A sárgabarack C-vitaminban gazdag, kutatások pedig többször is bizonyították már, hogy azok az emberek, akik rendszeresen magas C-vitamint tartalmú ételeket esznek, kevésbé hajlamosak a különböző szív – és érrendszeri megbetegedésekre. A sárgabarack ebből a szempontból duplán jó választás, mivel magas rosttartalma segít megszabadulni a szervezetben lévő felesleges koleszterintől, ami az artériák egészségét is támogatja.

Segíti az emésztést

A sárgabarack fogyasztását nem véletlenül szokták székrekedés esetén is javasolni: nagy mennyiségű pektint tartalmaz, amelynek segítségével az elfogyasztott ételt könnyebben meg tudja emészteni a szervezeted, és nem fogod magad kellemetlenül vagy felfújódva érezni.

Hirdetés

Kitűnő antioxidáns

Az antioxidánsok feladata, hogy semlegesítsék a szervezetben található szabadgyököket, ezzel kiküszöbölve számos egészségi problémát. A sárgabarack is a legjobb természetes antioxidáns-források közé tartozik: segít megküzdeni a szervezetnek a környezeti toxinok és az erős napsugarak káros hatásaival, és mivel még a béta-karotin tartalma is magas, serkenti a szem vérkeringését.

A benne lévő kálium segíti a hidratálást

A szervezetünknek elengedhetetlenül szüksége van a káliumra, hiszen segítségével szabályozza a vérnyomásunkat és a folyadékháztartásunkat, aminek a hidratálásban is komoly szerepe van. Ha minden nap megeszel legalább egy-két sárgabarackot, egészen biztos, hogy a káliumbevitel miatt sem kell többet aggódnod.

Remek immunerősítő

A sárgabarack jelentős szerepet játszhat a különféle vírusok és baktériumok fertőzéseinek a leküzdésében, mivel kiemelkedően magas az A-, C-, B1-, B2-, B17-vitamin tartalma. A vérképződést is segíti, sőt még az asztmás jellegű panaszokat is képes enyhíteni.

Alacsony a kalóriatartalma

Diétázol, de megkívánsz egy kis nassolnivalót? Ebben az esetben a sárgabarack az egyik legjobb választás, hiszen aligha nevezhető hizlalónak: egy átlagos szemben mindössze 17 kcal található. 

Szebbé teszi a bőrt

Magas víztartalmának köszönhetően a sárgabarack kiválóan hidratál és védelmet nyújt a káros környezeti hatásokkal szemben. Ezáltal a rendszeres fogyasztása frissebb, üdébb és szebb bőrt eredményez.

Segíti az egyenletes barnulást

A sárgabarackban található béta-karotin nemcsak a szem egészségét támogatja, de akárcsak a sárgarépa vagy a sütőtök, elősegíti a bőr egyenletes, szép barnulását, sőt még a máj- és egyéb pigmentfoltokat is képes enyhíteni.

Rákellenes hatású

Mivel a sárgabarack kedvezően hat a zsíranyagcserére, védi az ereket, serkenti a máj méregtelenítő hatását, és még sok más módon is támogatja a szervezetet, ezért a rákos megbetegedések megelőzésében is komoly segítség lehet.

Sokféleképpen felhasználható

Bár a sárgabarackot frissen, a héjával együtt a legajánlottabb fogyasztanod, rendkívül széles felhasználási lehetőségeinek köszönhetően ez az a gyümölcs, amire biztosan nem unsz rá. Készíthetsz belőle lekvárokat, kompótokat, felhasználhatod pitékhez, lepényekhez, szolgálhat köretként, húsokhoz feltétként, de gyümölcslevesnek, ivólének és nektárnak is kiváló.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.