A szabályok értelmében a város a talált kincset hat hónapig nem használhatta fel, ennyi időt kellett várni, hátha a jogos tulajdonos előkerül.
Aláhúzta: a közösség fenntartja és meg is erősíti Ukrajna támogatását, méghozzá egészen addig, amíg szükséges és amíg Vlagyimir Putyin orosz elnök nem állítja le "brutális háborúját".
A háború utáni ukrajnai újjáépítés a Nyugat-Európa második világháború utáni újjáépítését szolgáló nemzetközi segélyprogramhoz, a Marshall-tervhez mérhető feladat lesz - tette hozzá.
Az eddiginél nagyobb mértékben kell csökkenteni a földgázfogyasztást Németországban az ellátásbiztonság megőrzéséhez.
Az Oroszországba irányuló export tavaly októberhez képest 59,5 százalékkal 1,0 milliárd euróra csökkent.
A tervek szerint a német katonák először felmérik a terepet, majd kiépítenek három rakétakilövő állomást.
"Az biztos, hogy orosz feltételeken alapuló békediktátum nem lehet" - jelentette ki Olaf Scholz.
Elvetette a Kreml szóvivője szerdán annak lehetőségét, hogy Oroszországnak köze lehet a leleplezett németországi szélsőjobboldali puccskísérlethez.
Államcsíny tervezésével gyanúsított szélsőjobboldaliakra csapott le a rendőrség szerdán Németországban.
A Varsónak felajánlott Patriot-ütegeket Németország szerint a NATO területén belül lehetséges telepíteni.
Az Uniper és az RWE az orosz gázszállítások leállása miatt arra kényszerült, hogy a világpiacon, igen magas áron vásároljon gázt.
Azokat "azonnal haza kell szállítani", akiknek nincs vízumuk, útlevelük vagy alapos okuk arra, hogy menedékjogot kérjenek a közösség területén - emelte ki Manfred Weber.
Az idősek száma a következő években egyre gyorsabban növekszik majd, a munkaképes korúak száma pedig süllyed.
Olaf Scholz sürgette az orosz elnöknél, hogy találjon mielőbb diplomáciai megoldást a konfliktusra, és e megoldás részeként vonja ki az orosz csapatokat Ukrajnából.
Az észak-atlanti szövetség nem hagyja, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök "belerángassa a háborúba", de nem is engedheti meg, hogy az ukrán lakosságot "fagyhalálba" rakétázó Oroszország győzzön.
„Ez egy döntés az igazért és az igazságért. Nagyon fontos jelzés a világ sok más országa számára, hogy az orosz revansizmusnak nem sikerül átírnia a történelmet” – jelentette ki az ukrán elnök.
Képzettség, a szakmai tapasztalat, a nyelvtudás, a Németországhoz való kötődés és az életkor alapján értékelnék a jelentkezőket.
Az energiahordozókat szállító vezetékek és a távközlési kábelek olyan fontosak az országok számára, mint az emberi testben az ütőerek, ezért a biztonságukról is gondoskodni kell - mondta Olaf Scholz.
Németország a többi között korszerű Iris-T légvédelmi rendszert szállított Ukrajnának,
Jövőre a gyári BMW-csapat színeiben indul a német gyorsaságimotoros bajnokság (IDM) futamain Kovács Bálint, a H-Moto Team 21 éves versenyzője.
A támogatási programokat jórészt a kormány 200 milliárd eurós, pénzügyi védőernyő elnevezésű csomagjából finanszírozzák.
Az éhínséggel egy időben az ukrán városokban üldözték az értelmiségieket, méghozzá "azzal a céllal, hogy elpusztítsák őket mint a kulturális identitás hordozóit".
Andrzej Duda lengyel elnök azt szeretné, hogy a Németország által felajánlott, amerikai gyártmányú Patriot-ütegek Lengyelország területet és a lengyel állampolgárokat védelmezzék
Varsó arra kérte Berlint, hogy inkább Ukrajnába küldje a felajánlott Patriot légvédelmi rakétarendszert .
Újabb tízmilliárd eurós nagyságrendű állami tőkeinjekcióra szorul a legnagyobb németországi földgázimportőr.
"Hazánknak megvan az ereje ahhoz, hogy úrrá legyen a válságon és megerősödve kerüljön ki belőle" - mondta Olaf Scholz.
"Ezt a hibát nem követjük el még egyszer" - tette Olaf Scholz.
A meghibásodott fegyverrendszerek javításához szükséges alkatrészek beszerzése hosszú időbe telik.
Varsó elfogadja Berlin felajánlását a Patriot rakéták ideiglenes lengyelországi telepítésére, és javasolni fogja, hogy a rendszert az ukrán határ közelében helyezzék el.
Segítséget ajánl a német kormány Lengyelország légvédelmének megerősítéséhez az ukrán határnál történt rakétabecsapódás miatt.