A KMNE életének gördülékeny szervezésében kulcsszerepet töltenek be az úgynevezett összekötők.
A bűnös akár 8 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.
2022. szeptember 2-án halt meg a herszoni régióban.
Badalóban 1938-ban állítottak emléktáblát a nagy költőnek.
A táborba 10-16 éves kor közötti tanulók jelentkezését várták.
A szászovói Mihajlo Brovdi életét vesztette harcokban.
A gyülekezetépítés és -erősítés egyik módja, ha a templomon kívül is tartunk közösségi alkalmakat, ahol elcsendesedhetünk az ige mellett, és a szabadidős tevékenység során kötetlenül beszélgethetünk, közelebb kerülhetünk egymáshoz.
Augusztus 18-ig várják a fodrászok jelentkezését!
A háborús helyzet miatt immár közel másfél éve tilos a vadászat Ukrajnában.
Az alkotótáborba azok jelentkeztek, akik érdeklődnek a képzőművészet iránt.
Célja a kárpátaljai magyar értelmiség szakmai ismereteinek megújítása, bővítése.
Mostanáig közel kétezer gazda jóvoltából 160 tonna kenyérnek való gyűlt össze, 40 tonnával több, mint tavaly ilyenkor.
Szeretnénk bemutatni egy olyan zöldségnövényt, amelyet a különböző baktériumos betegségek nagy előszeretettel támadnak.
Legyen bátor az ország egész népe – így szól az Úr –, és dolgozzatok, mert én veletek vagyok!
Csaknem 160 tonna búzát.
"A törvénymódosító indítvány nagy része pusztán deklaratív jellegű szövegkiegészítéseket tartalmaz" - áll a nyilatkozatban.
A magyarországi határtól 150 méterre elfogták őket.
Jelenleg 17-18 hrivnyáért lehet piacainkon hozzájutni második kenyerünkhöz.
Már 11. alkalommal hirdetik meg a Buzánszky Jenő Labdarúgó Kupát.
A szervezők igencsak színes programmal készültek a hétre.
Kárpátalján 2,4-es erősségű földrengést észleltek Ungvártól 10 kilométerre.
A kárpátaljai Zsanna váratlanul 30 millió hrivnyát nyert egy online kaszinóban, de úgy döntött, hogy a pénzt nem magára költi.
A sportolni vágyó fiatalok Kárpátalja 21 különböző településéről jelentkeztek.