A daganatos betegségek járványszerűen terjednek, és rengeteg életet követelnek minden évben. Bár az, hogy kinél alakulhat ki a daganatos betegség, nagymértékben függ a genetikai háttértől, de legalább annyira attól is, hogy milyen az életmódunk, ezen belül pedig attól, hogy miként táplálkozunk.
Jó néhány étellel kapcsolatban mutatták már ki, hogy növelheti a daganatos betegségek kialakulásának esélyét, de legalább ugyanannyi élelmiszerről állapították meg azt, hogy olyan tápanyagokat, vegyületeket tartalmaz, melyek védő hatásúak. Természetesen, nem arról van szó, hogy csupán az étrendünkkel teljes védelmet nyújthatunk a szervezetünknek. Ha azonban az alább felsorolt ételeket rendszeresen fogyasztjuk, azzal jelentős mértékben csökkenthetik a daganatok kialakulásának esélyét - írja a Házipatika.com.
A brokkoli hatékony lehet a szájüregi, emlő-, máj-, tüdő-, hólyag-, nyelőcső- és gyomorrák ellen is. A brokkoliban olyan vegyületek találhatóak, melyek a szervezetünkbe kerülve védelmező enzimeket aktiválnak. Ezek egyike, a szulforafán például segít eltávolítani azokat a méreganyagokat, melyek a daganatos sejtek kialakulásához járulnak hozzá, emellett pedig a már kialakulóban lévő rákos sejteket is elpusztítják.
A zöld teában található fitokemikáliák egyrészt védik a szervezetet a szabadgyökök káros hatásaitól, másrészt megakadályozzák, hogy meginduljon a daganatos sejtburjánzás. Kínai tudósok szerint a zöld tea védhet az emésztőrendszeri, az emlő-, a tüdő- és a prosztatarák ellen. A zöld teának számos egyéb pozitív egészségügyi hatása is van, ezért érdemes belőle napi 3-4 csészényit meginni.
A paradicsom nemcsak vitaminokkal és ásványi anyagokkal van tele, de olyan roppant hatékony antioxidánsokkal is, mint a likopin. Ez az anyag megvédi a sejteket a károsodástól, fokozza az immunrendszer működését, és megállítja az abnormális sejtnövekedést is. A paradicsomot elsősorban a férfiaknak javasolt fogyasztani, mert nagyon hatékony fegyver a prosztatarák elleni küzdelemben, de a kutatások szerint az emlő-, tüdő- és gyomorrák esélyét is csökkenti.
Az áfonyát az egyik legegészségesebb gyümölcsnek tartják, mert tele van vitaminokkal, antioxidánsokkal, ásványi anyagokkal, rosttal, vagyis olyan anyagokkal, amelyek védik a sejtjeinket a károsodástól, illetve megakadályozzák, hogy az abnormális sejtek burjánzásnak induljanak. Az áfonya fogyasztásával csökkenthetjük a szájüregi, a petefészek-, a bélrendszeri, a máj-, a prosztata-, a tüdő- és a bőrrák kialakulásának esélyét.
A gyömbérben olyan hatóanyagok vannak, melyek megakadályozzák, hogy a daganatos sejtek növekedjenek, illetve azt is, hogy a daganat továbbterjedjen, áttéteket képezzen. Antioxidánsokban is gazdag, ezért csökkenti a káros szabadgyökök negatív hatásait. A gyömbér rendszeres fogyasztásával védhetjük magunkat a bélrendszeri, tüdő-, emlő-, hasnyálmirigy- és prosztatadaganattal szemben.
A spenótot igazi szuperzöldségnek tartják, rajongói szerint fogyasztásával sokkal egészségesebbek, erősebbek, energikusabbak lehetünk. A benne található számos pozitív hatású vegyületek közé tartozik a lutein, illetve a zeaxanthin, mindkettő erőteljes antioxidáns, de rosttartalma is védelmet nyújt a betegségek ellen. A spenót hatékony lehet a gyomor-, nyelőcső-, tüdő-, petefészek- és bélrendszeri daganatok ellen is.
A dióról több kutatás is bizonyította, hogy csökkentheti az emlő-, prosztata- és bőrrákok kialakulásának esélyét. A benne található vegyületek, fitokemikáliák és polifenolok megakadályozzák, hogy az abnormális sejtek elszaporodjanak, illetve, hogy a már kialakult daganat növekedésnek induljon.
A szőlőt, a belőle készült vörösbort, valamint a szőlőmagot (és a szőlőmagolajat) egyaránt szuperélelmiszernek tartják, mert ezek különösen gazdagok reszveratrolban, egy olyan vegyületben, mely védelmet nyújthat a daganatos betegségek ellen. A szőlő erőteljes gyulladáscsökkentő hatásokkal is rendelkezik, lassítja a gyulladások terjedését, és felveszi a küzdelmet az oxidatív stressz, illetve a krónikus gyulladások okozta károsodásokkal szemben. Ezek nemcsak a daganatos betegségek kialakulásáért felelősek, de többek között a szív- és érrendszeri problémákért is.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.