Légiriadókat rendeltek el Ukrajna szinte teljes területén
Légiriadókat rendeltek el Ukrajna szinte teljes területén

MTI

 / Kékfény

Rakétaveszély miatt Ukrajna szinte minden régiójában légiriadót rendeltek el csütörtökön, éppen akkor, amikor az országba látogatott Emmanuel Macron francia elnök, Olaf Scholz német kancellár és Mario Draghi olasz kormányfő - számolt be róla az Ukrajinszka Pravda hírportál, közölte az MTI.

Hirdetés

A délelőtti helyzet szerint a légiriadó csak Kárpátalját, Csernyivci, Donyeck megyéket, valamint az orosz megszállás alá került herszoni régiót és a Krím félszigetet nem érinti - fejtette ki a hírportál. A lakosságot a helyi hatóságok arra kérik, hogy ne hagyják el az óvóhelyeket a riadó lefújásáig.

Közben David Arahamija, a Moszkvával tárgyaló ukrán küldöttség vezetője, a Volodimir Zelenszkij elnök mögötti Nép Szolgája párt frakcióvezetője egyesült államokbeli látogatása során nyilatkozott az Axios amerikai hírportálnak, amelyben azt mondta, hogy az ukrán hadsereg napi vesztesége a háborúban átlagosan 200-500 fő, a jelentős számú sebesülttel együtt pedig megközelíti az ezret. Hozzátette: Ukrajnában egymillió embert mozgósítottak, és van lehetőség a hadsereg létszámának további kétmillió fővel történő megnövelésére az orosz agresszió elleni küzdelem folytatása érdekében.

Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter a CNN amerikai hírtelevíziónak adott interjújában - amelyből az Ukrajinszka Pravda idézett - leszögezte, hogy Ukrajna minden területét, így a Krímet is vissza akarja szerezni, és jelezte, hogy ez utóbbihoz fel kívánja használja a partnereitől kapott fegyvereit is.  

Hirdetés

"A Krím stratégiai cél Ukrajna számára, mert ukrán terület. Ugyanakkor lépésről lépésre haladunk"

- fogalmazott a miniszter. Kifejtette: az első lépés a helyzet stabilizálása, hogy megakadályozzák az orosz erőkkel szembeni további veszteségeket. A második lépés az orosz csapatok visszaszorítása a február 24-i invázió előtti pozícióikba, és csak ezután fognak megbeszéléseket folytatni Ukrajna partnereivel arról, hogy "miként lehet felszabadítani a megszállt területeket, beleértve a Krímet is".

Eközben Szerhij Hajdaj Luhanszk megyei kormányzó a Telegram üzenetküldő alkalmazáson arról adott hírt, hogy az orosz erők Liszicsanszk elleni légicsapása közben találat ért egy épületet, amely civileknek nyújtott menedéket. A bent lévők közül az előzetes információk szerint legalább hárman meghaltak és heten megsérültek.

Dmitro Zsivickij, az északkelet-ukrajnai Szumi megye kormányzója a Telegramon azt közölte, hogy az éjjel rakétatámadást indítottak az orosz erők a régió ellen, aminek következtében legalább négyen életüket vesztették és hatan megsebesültek.

Az ukrán vezérkar csütörtöki helyzetjelentése szerint az orosz csapatok a Donyec medencében folytatják Szeverodoneck teljes megszállására tett kísérleteiket, és fő erőiket Bahmut irányában összpontosítják.  

A Jevropejszka Pravda hírportál Jaroslav Nad szlovák védelmi miniszterre hivatkozva arról adott hírt, hogy Szlovákia négy Mi-17-es és egy Mi-2-es helikoptert, valamint a Grad típusú rakéta-sorozatvetőhöz való lőszereket adott Ukrajnának. A miniszter szavai szerint a helikoptereket már hadrendbe is állították az ukrán fegyveres erőknél.

Az Ukrajinszka Pravda Kirilo Sztremouszovra, a Moszkva által kinevezett Herszon megyei adminisztráció helyettes vezetőjére hivatkozva arról számolt be, hogy automatikusan orosz állampolgárságot kap minden gyermek a régióban, akik február 24. után születtek. Hozzátette, hogy az árván maradt gyermekek pedig már meg is kapták az orosz állampolgárságot.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Megrendítő búcsúztatás Munkácson: a 95. dandár katonáját 568 napig eltűntként tartották nyilván. Fotó: Munkácsi Városi Tanács

Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.

A rendőrök a jármű kerekeire célozva állították meg az agresszív sofőrt. Videórészlet

A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.

Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.

Orosz–ukrán háború: Több ukrán régióban maradtak áram nélkül az orosz csapás után (Fotó: AFP)

Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.

Harci drón. Illusztráció. Fotó: Internet

Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.