A keresztény közösségek, ha elég erősek, képesek hatni az egész társadalomra - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a máriaremetei kegytemplom parkjában pünkösdhétfőn.
Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye családi napján a bíboros kiemelte: a kereszténység megélése elsősorban a hívő keresztény emberek és közösségek feladata, és ha elég erősek, a meggyőződésük hat az egész társadalom működésére.
Úgy fogalmazott:
"Ez a felelősségünk is, hiszen nem várhatjuk, hogy majd a politika lesz helyettünk keresztény", vagy "úgy lesz körülöttünk keresztény a világ, hogy mi nem teszünk ezért semmit".
A társadalmi hatás tehát fontos, de mindig belülről kell fakadnia - hangsúlyozta, hozzátéve, ha a keresztények képesek olyan közösséget alkotni egymással, amelyre felfigyel a világ, az tanúságtétel a hitükről.
Erdő Péter a családi napon a főegyházmegye papságával közösen bemutatott szentmisén szólt arról is: a máriaremetei kegyhelyen 1994-ben tarották meg először a karizmák ünnepét. A rendszerváltozás, az egyházmegye határainak 1993-as módosítása után "számot kellett vetni a helyzetünkkel". Akkor "rádöbbentünk, hogy milyen gazdag valóság főegyházmegyénk hívő közösségének élete".
Azóta évről évre minden pünkösdhétfőn megjelennek és bemutatkoznak Máriaremetén az egyházmegyében működő közösségek, mozgalmak, katolikus intézmények és hivatások, a papság és a szerzetesség - tette hozzá.
"Mindannyian a boldogságot keressük és ezt akarjuk sugározni magunk körül a világban"
- mondta Erdő Péter.
A bíboros a mise előtti beszélgetésen a 2023 októberében záruló, egyházmegyei szinten és földrészenként is megtartott, az egyházról szóló szinódusról szólva rámutatott: a szinodális folyamat azt is jelenti, hogy "az egyház olyan közösség, nép, amely együtt járja a történelem útját".
Erdő Pétert kérdezték a 2021 szeptemberben Budapesten tartott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) hosszú távú hatásairól is. A bíboros értékelése szerint a kongresszus megerősítette a "katolikus hitünkbe és közösségünkbe vetett bizalmat". Fontos nemcsak tudni, hanem meg is élni azt, hogy "sokan vagyunk" - mondta, hozzátéve, ez a tapasztalat megerősíti a katolikus intézmények, iskolák identitását is.
Megjegyezte:
a kongresszus és az ott elhangzó sokféle stílusú zene elindította a magyar egyház zenei megújulását.
Erdő Péter kitért arra is: ősszel hálaadó nemzeti zarándoklatot tartanak Fatimába, hiszen a NEK-et előzetesen felajánlották a fatimai Szűzanyának, és most "illik visszamenni megköszönni".
Elmondta, jövő tavaszra ismét meghívták Ferenc pápát Magyarországra a püspöki karral. "Meglátjuk, mi lesz a válasza, de mi készülünk és várjuk" - tette hozzá Erdő Péter.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.