Amit a pedikűrösöd szeretne, hogy tudj – de illendőségből nem mondja
Amit a pedikűrösöd szeretne, hogy tudj – de illendőségből nem mondja

Maga a mennyország, amikor végre eljutsz a pedikűrösödhöz, igaz? De mi is az, amit nem mondanak el neked, pedig jó lenne, ha te is tudnád? Egy pedikűröst, Annát kérdeztünk meg arról, mi az, amit feltétlenül tudniuk kellene a vendégeknek.

Hirdetés

Lazíts!

Akkor tudunk a legjobban dolgozni, ha elengeded magad, nem szabadkozol, hogy mennyire lenőtt a lakk, vagy botrányosan néz ki a sarkad - írja a bien.hu.

Ne sajnálkozz, hogy mennyi dolgunk lesz vele, mert ez néha azt is sugallja, hogy lenézed a munkánkat, sajnálsz minket miatta.

Nekünk ez a foglalkozásunk, szeretjük csinálni, és hidd el, láttunk a tiédnél sokkal rosszabb állapotú lábfejet is már!

Hirdetés

Ne késs!

Nem csak velünk szúrsz ki azzal, hogy elkésel, de magaddal is és az utánad következőkkel is.

Persze előfordul, hogy tényleg közbejön valami, de 5 perc csúszás is azt jelentheti, hogy kevesebb idő jut a lábadra, nem tudjuk olyan szépen és alaposan megcsinálni, ahogy szeretnénk, ahogy szeretnéd.

Éles, hegyes eszközökkel kapkodni nem lehet, tehát pont a kellemes masszázst kell kihagyni, és a lakkodnak is kell idő, hogy száradjon…

Papucs, szandál

Ne hozz magaddal körömcipőt, trendi nyári csizmát vagy balerinát, ha lakkoztatni szeretnél.

Hiába szárad meg a lakk felülete, alatta még nem szilárdultak meg a rétegek, ehhez kb. 24 óra kell, úgyhogy ha tökéletes és tartós eredményt szeretnél, akkor mindenképp nyitott orrú lábbelit hozz, flipflopot, szandált, akármit.

Minél halkabban

Nincs annál bosszantóbb, amikor valaki hangosan végigtelefonál egy egész kezelést.

Egyrészt zavarhatja a többi vendéget a zajjal, hiszen sokan itt relaxálnak, másrészt felénk is tiszteletlenség, mert kérdéseket is fel kell tennünk munka közben, például, hogy elég meleg-e a víz, milyen illóolajat kérsz bele, milyen hosszúra és formára készítsük el a körmödet stb.

Inkább üzenetben kommunikálj addig, vagy válaszd ki a körömlakkod árnyalatát, na és persze lazíts te is!

2 hét maximum

Ha nem is tudod megengedni magadnak, hogy kéthetente elmenj a pedikűrösödhöz, mindenképp mosd le a lakkot két hét után!

A körmöd teljesen kiszárad a lakk alatt, hiszen annak olyan összetevői vannak, amelyek elvonják a vizet. Ettől lehet az, hogy kis apró fehér pöttyök jelennek meg a körmödön, amit sehogyan sem lehet eltávolítani, csak lenöveszteni tudod. Tehát ha csúnyának tartod a foltokat, akkor kifested, és nem tud regenerálódni a köröm, így ördögi körbe kerülsz.

Mosd le a lakkot, ápold, olajozd, krémezd a lábfejedet, a körömágyat is, hogy tápanyagokat juttass erre a területre, és utána bátran kifestheted újra!

Komoly gondok

Ha komoly probléma van a körmeiddel, akkor fordulj gyógypedikűröshöz, vagy eleve keress olyat, aki gyógypedikűrt és simát is csinál. Ha fertőzött vagy durván benőtt körömmel mész, nem tud veled mit kezdeni egy pedikűrös, és mindkettőtöknek nagyon kellemetlen lesz a visszautasítás.

Ha hajlamos vagy arra, hogy benőjön a körmöd, sose vágd, reszeld túl rövidre, mindig érjen végig a lábujjadon a köröm és egyenesre formázd. Ha bizonytalan vagy, hogyan kezeld, akkor irány a gyógypedikűrös, aki akár meg is mutatja, hogyan ápold, és elmondja, hogy orvoshoz kell-e fordulnod vele.

Ne felejtsd el, mi azért vagyunk, hogy te jól és szépnek érezd magad!

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
A rendőrök a jármű kerekeire célozva állították meg az agresszív sofőrt. Videórészlet

A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.

Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.

Orosz–ukrán háború: Több ukrán régióban maradtak áram nélkül az orosz csapás után (Fotó: AFP)

Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.

Harci drón. Illusztráció. Fotó: Internet

Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.

Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.