Miért nem szakítanak a boldogtalan párok?

Egy tanulmány szerzői meglepő eredményre jutottak azzal kapcsolatban, hogy miért nem ér véget sok - hosszabb-rövidebb ideje boldogtalan - párkapcsolat.

Hirdetés

A legtöbben ismerünk legalább egy embert, aki folyton panaszkodik a párjára és/vagy a kapcsolatára, mégsem teszi meg azt a bizonyos döntő lépést - nem szakít a másikkal. Ennek persze számos oka lehet, például, hogy az illető fél egyedül maradni, illetve tarthat attól is, hogy nehezen fog újra párra lelni. A bizonytalanságnál pedig még az is jobb, ha marad a jól ismert körülmények közt, még akkor is, ha nem boldog. Biztonsági játék ez a javából, amelyet saját érdekeik védelmében emberek ezrei játszanak a világon nap mint nap. Egy friss tanulmány szerint viszont gyakran nem a fent említett vagy azokhoz hasonló önző félelmek állnak az ilyen "vergődő" kapcsolatok fenntartása hátterében, hanem - épp ellenkezőleg - az önzetlenség - írja a Házipatika.com

Nem akarunk fájdalmat okozni

Dr. Samantha Joel, a utahi egyetem pszichológusa csapatával nemrég 1348 kapcsolatban élő férfit és nőt kérdezett ki és követett nyomon 10 héten keresztül. Főleg arra voltak kíváncsiak, hogy mi tartja össze a párkapcsolatokat, az emberek miért maradnak együtt a párjukkal. A fülig szerelmes és nagyon boldog embereknél ez evidens. De a kutatókat is meglepte, hogy miért döntött a maradás mellett azoknak az alanyoknak a többsége, akik nem voltak boldogok, mégsem szakítottak.

Nos, ők azért maradtak, mert nem akartak fájdalmat okozni a másiknak. Biztosak voltak benne, hogy párjuk jobban szereti őket, mint amennyi érzelmet ők táplálnak kedvesük iránt, és hogy a másik fél nagyon szenvedne a szakítástól. Ezért inkább hagytak mindent a régiben, és nem léptek.

Hirdetés

Akkor most jó vagy rossz az önzetlenség?

A kutatás vezetője szerint ahogy annak a bizonyos éremnek, úgy az önzetlenségnek is két oldala van. Egyrészt segít fenntartani a jól működő párkapcsolatokat (mert ott is önzetlenül cselekszik az ember a másikért, na meg a kapcsolatukért), másrészt viszont a boldogtalan párkapcsolatokat is jócskán meghosszabbíthatja.

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.