A fajtatípus kiválasztásánál figyelembe kell venni a fóliasátrunk adottságait. Ha alacsony, rosszul szellőző fóliasátrunk van, nem igazán érdemes dús növekedésű, nagy lombot nevelő fajtával kísérleteznünk. Ilyen esetben inkább generatív típusú, viszonylag kis lombozatú fajtákat válasszunk.
 / Gazdaság

Sok fóliásparadicsom-termesztőnek okoz gondot a helyes generatív-vegetatív egyensúly fenntartása. Vagy akkora lombot nevel a tő, hogy a virágot is lerúgja, vagy olyan kicsit, hogy az már nem képes kinevelni a termést. Értelemszerűen azt a lombozat-termés arányt tartjuk ideálisnak, elérendő állapotnak, ami maximális termésmennyiséget biztosít. A lombozat (levélzet) a paradicsom esetében sem csak „dísz”, hanem annak a „motorja”. Itt folyik a napenergia megkötése, azaz a fotoszintézis, aminek az eredménye a termések kineveléséhez szükséges szerveses anyagok létrehozása. Tehát a nagy terméshez megfelelően nagy levélzet is szükséges. Azonban a levélzet mennyiségét csak addig növelhetjük, amíg át nem billen az egyensúly, azaz nem megy a termés rovására. Ennek az egyensúlynak a felborulására több jel is mutathat, azonban a tapasztalatom alapján a legegyszerűbben a virágfürtök állapota alapján tudjuk megbecsülni, hogy éppen hol tartunk. Ha a legfelső virágzó fürt túl közel van a hajtáscsúcshoz, s a levelek közötti távolságok is túl kicsik, akkor generatív irányba ment el az állomány. Ha ennek az ellenkezőjét tapasztaljuk, azaz a legfelső virágzó fürt lemarad a hajtáscsúcstól, esetleg a fürtökön levelek, kis kacsok jelennek meg, akkor viszont vegetatív, azaz a lombozat irányába billent az egyensúly. Ebben a cikkünkben megpróbálunk néhány támpontot adni a kívánt egyensúly fenntartásához.

A fajtatípus kiválasztásánál figyelembe kell venni a fóliasátrunk adottságait. Ha alacsony, rosszul szellőző fóliasátrunk van, nem igazán érdemes dús növekedésű, nagy lombot nevelő fajtával kísérleteznünk. Ilyen esetben inkább generatív típusú, viszonylag kis lombozatú fajtákat válasszunk.

A fény-hőmérséklet aránya. Talán az első tényező, amivel „menet közben” korrigálhatjuk a növények fejlődését már a palántanevelés folyamán. Hogy megakadályozzuk a palánták felnyurgulását a téli időszakban, vagy mesterséges pótmegvilágítással növeljük a megvilágítás erősségét és hosszát, vagy (ami gyakoribb) a hőmérséklet visszafogásával akadályozzuk meg azt. A palánták szétrakása (ültetése) is ezt a célt szolgálja, hisz így nagyobb tenyészterület, egyben több fény jut egy növényre.
Hőmérséklet-ingadozás. A kiegyenlített hőmérséklet, azaz a kis különbség az éjszakai és a nappali hőmérséklet között vegetatív irányba visz az állományt, míg a nagy hőingadozás generatív irányba.

Páratartalom. Magas páratartalom tartása a fóliasátorban a lombozat buja növekedésének kedvez, míg a túl alacsony páratartalom a levelek elaprósodásához vezetnek.

Hirdetés

Öntözés. A gyakori öntözés vegetatív irányba viszi a paradicsom fejlődését, míg a ritkább öntözés generatív irányba. A kiültetést követő időszakban ajánlott vízmegvonás generatív irányba, azaz a virágképződés és kötődés irányába hat, s a korai termés arányát tudjuk így valamelyest növelni. A vízmegvonásos módszert később a már kifejlett bogyók gyorsabb érésre „késztetésénél” használjuk. Egy 3-4 napos vízmegvonás által kiváltott magas talaj EC és stressz akár egy héttel is előbbre hozhatja a paradicsom érését. A feldeterminált fajtáknál, különösen a slangos-barázdás öntözésnél jól bevált módszer a gyors éréslefutás elősegítése a ritka, heti 2 alkalommal történő öntözés nagyobb vízadagokkal, közvetlenül az érett bogyók leszedése után. Ez a módszer valamelyest az össztermés rovására megy ugyan, de a korai termés magasabb ára bőven kompenzálja azt.

Tápoldatozással is tulajdonképpen folyamatosan az egyensúly fenntartását célozzuk meg. Kiindulási alap a bogyónövekedési időszakban egy N: K=1:1 arány, amit az érés kezdetétől N:K=1:2-re módosul a kálium javára. Eközben folyamatosan figyelemmel kísérjük a növény fejlődését, s ha azt látjuk, hogy a hajtáscsúcs elvékonyodik (generatív irány), akkor vissza kell térni néhány napra az 1:1 arányú tápoldathoz.

A túl magas nitrogéntartalmú tápoldat buja lombozatnövekedéshez, súlyosabb esetben virág- és terméselrúgáshoz vezethet. Azonban termések kineveléséhez folyamatosan szükség van nitrogénre is, teljesen ne vonjuk meg ezt a tápanyagot, csak az arányokkal kísérletezzünk.

A folytonnövő fajtáknál a szakaszos (ritka) öntözés vagy a túlzott vízmegvonás a termés elaprósodásához, végeredményben terméscsökkenéshez vezethet. Ezért ezeknél a fajtáknál inkább egy magasabb EC-jű, töményebb tápoldat kijuttatásával lehet generatív irányba terelni a növényt.

Az „ablakolás”. Ez tulajdon­képen nem más, mint egy utólagos drasztikus beavatkozás. Ilyenkor a paradicsomtőkékről kitörünk 1 vagy 2 levelet a lombozat középső részéről, s így csökkentjük le a lombozat – termés arányt, s visszük el a növényt generatív irányba.

A „zászlóeregetés”. Ez a módszer az „ablakolás” ellentéte. Ilyenkor pótlólagos leveleket biztosítunk oly módon, hogy egy-egy kacsot nem tőből törünk ki, hanem 1-2 levél után csípjük vissza, s a bimbókat is eltávolítjuk róla.

A hormonhatású készítmények közül a fóliás paradicsomtermesztésben a terméskötődést elősegítő szerek (pl. Nevirol, Betoxon), valamint az érést gyorsító szerek (pl. Ethrel) terjedtek el a leginkább. Használatuk sok esetben a minőség jelentős romlásához vezet.

Ez lehet a termések deformálódása, nem megfelelő íz, színeződési problémák is. Ezért ezeket a szereket csak indokolt esetben, a szabályok pontos betartásával szabad felhasználni.

Réztartalmú permetszerek használatával már a palántanevelés során vissza tudjuk valamelyest fogni a vegetatív növekedést. Azonban a kiültetett állományban csak okszerűen, valamely betegség elleni védekezés céljából szabad használni a növényvédő vegyszereket, a növekedést szabályzó szerepe ilyenkor csak másodlagos.

Gál István falugazdász,
Pro Agricultura Carpatika Alapítvány

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.