Egyensúlyozás a paradicsomtermesztésben

Sok fóliásparadicsom-termesztőnek okoz gondot a helyes generatív-vegetatív egyensúly fenntartása. Vagy akkora lombot nevel a tő, hogy a virágot is lerúgja, vagy olyan kicsit, hogy az már nem képes kinevelni a termést. Értelemszerűen azt a lombozat-termés arányt tartjuk ideálisnak, elérendő állapotnak, ami maximális termésmennyiséget biztosít. A lombozat (levélzet) a paradicsom esetében sem csak „dísz”, hanem annak a „motorja”. Itt folyik a napenergia megkötése, azaz a fotoszintézis, aminek az eredménye a termések kineveléséhez szükséges szerveses anyagok létrehozása. Tehát a nagy terméshez megfelelően nagy levélzet is szükséges. Azonban a levélzet mennyiségét csak addig növelhetjük, amíg át nem billen az egyensúly, azaz nem megy a termés rovására. Ennek az egyensúlynak a felborulására több jel is mutathat, azonban a tapasztalatom alapján a legegyszerűbben a virágfürtök állapota alapján tudjuk megbecsülni, hogy éppen hol tartunk. Ha a legfelső virágzó fürt túl közel van a hajtáscsúcshoz, s a levelek közötti távolságok is túl kicsik, akkor generatív irányba ment el az állomány. Ha ennek az ellenkezőjét tapasztaljuk, azaz a legfelső virágzó fürt lemarad a hajtáscsúcstól, esetleg a fürtökön levelek, kis kacsok jelennek meg, akkor viszont vegetatív, azaz a lombozat irányába billent az egyensúly. Ebben a cikkünkben megpróbálunk néhány támpontot adni a kívánt egyensúly fenntartásához.

A fajtatípus kiválasztásánál figyelembe kell venni a fóliasátrunk adottságait. Ha alacsony, rosszul szellőző fóliasátrunk van, nem igazán érdemes dús növekedésű, nagy lombot nevelő fajtával kísérleteznünk. Ilyen esetben inkább generatív típusú, viszonylag kis lombozatú fajtákat válasszunk.

A fény-hőmérséklet aránya. Talán az első tényező, amivel „menet közben” korrigálhatjuk a növények fejlődését már a palántanevelés folyamán. Hogy megakadályozzuk a palánták felnyurgulását a téli időszakban, vagy mesterséges pótmegvilágítással növeljük a megvilágítás erősségét és hosszát, vagy (ami gyakoribb) a hőmérséklet visszafogásával akadályozzuk meg azt. A palánták szétrakása (ültetése) is ezt a célt szolgálja, hisz így nagyobb tenyészterület, egyben több fény jut egy növényre.
Hőmérséklet-ingadozás. A kiegyenlített hőmérséklet, azaz a kis különbség az éjszakai és a nappali hőmérséklet között vegetatív irányba visz az állományt, míg a nagy hőingadozás generatív irányba.

Páratartalom. Magas páratartalom tartása a fóliasátorban a lombozat buja növekedésének kedvez, míg a túl alacsony páratartalom a levelek elaprósodásához vezetnek.

Öntözés. A gyakori öntözés vegetatív irányba viszi a paradicsom fejlődését, míg a ritkább öntözés generatív irányba. A kiültetést követő időszakban ajánlott vízmegvonás generatív irányba, azaz a virágképződés és kötődés irányába hat, s a korai termés arányát tudjuk így valamelyest növelni. A vízmegvonásos módszert később a már kifejlett bogyók gyorsabb érésre „késztetésénél” használjuk. Egy 3-4 napos vízmegvonás által kiváltott magas talaj EC és stressz akár egy héttel is előbbre hozhatja a paradicsom érését. A feldeterminált fajtáknál, különösen a slangos-barázdás öntözésnél jól bevált módszer a gyors éréslefutás elősegítése a ritka, heti 2 alkalommal történő öntözés nagyobb vízadagokkal, közvetlenül az érett bogyók leszedése után. Ez a módszer valamelyest az össztermés rovására megy ugyan, de a korai termés magasabb ára bőven kompenzálja azt.

Tápoldatozással is tulajdonképpen folyamatosan az egyensúly fenntartását célozzuk meg. Kiindulási alap a bogyónövekedési időszakban egy N: K=1:1 arány, amit az érés kezdetétől N:K=1:2-re módosul a kálium javára. Eközben folyamatosan figyelemmel kísérjük a növény fejlődését, s ha azt látjuk, hogy a hajtáscsúcs elvékonyodik (generatív irány), akkor vissza kell térni néhány napra az 1:1 arányú tápoldathoz.

A túl magas nitrogéntartalmú tápoldat buja lombozatnövekedéshez, súlyosabb esetben virág- és terméselrúgáshoz vezethet. Azonban termések kineveléséhez folyamatosan szükség van nitrogénre is, teljesen ne vonjuk meg ezt a tápanyagot, csak az arányokkal kísérletezzünk.

A folytonnövő fajtáknál a szakaszos (ritka) öntözés vagy a túlzott vízmegvonás a termés elaprósodásához, végeredményben terméscsökkenéshez vezethet. Ezért ezeknél a fajtáknál inkább egy magasabb EC-jű, töményebb tápoldat kijuttatásával lehet generatív irányba terelni a növényt.

Az „ablakolás”. Ez tulajdon­képen nem más, mint egy utólagos drasztikus beavatkozás. Ilyenkor a paradicsomtőkékről kitörünk 1 vagy 2 levelet a lombozat középső részéről, s így csökkentjük le a lombozat – termés arányt, s visszük el a növényt generatív irányba.

A „zászlóeregetés”. Ez a módszer az „ablakolás” ellentéte. Ilyenkor pótlólagos leveleket biztosítunk oly módon, hogy egy-egy kacsot nem tőből törünk ki, hanem 1-2 levél után csípjük vissza, s a bimbókat is eltávolítjuk róla.

A hormonhatású készítmények közül a fóliás paradicsomtermesztésben a terméskötődést elősegítő szerek (pl. Nevirol, Betoxon), valamint az érést gyorsító szerek (pl. Ethrel) terjedtek el a leginkább. Használatuk sok esetben a minőség jelentős romlásához vezet.

Ez lehet a termések deformálódása, nem megfelelő íz, színeződési problémák is. Ezért ezeket a szereket csak indokolt esetben, a szabályok pontos betartásával szabad felhasználni.

Réztartalmú permetszerek használatával már a palántanevelés során vissza tudjuk valamelyest fogni a vegetatív növekedést. Azonban a kiültetett állományban csak okszerűen, valamely betegség elleni védekezés céljából szabad használni a növényvédő vegyszereket, a növekedést szabályzó szerepe ilyenkor csak másodlagos.

Gál István falugazdász,
Pro Agricultura Carpatika Alapítvány