Az orosz külügyminisztérium elítéli az Európai Unió döntését, amely szerint 31 millió euró értékű katonai támogatást nyújt Ukrajnának, Moszkva szerint ugyanis ez nem járul hozzá a konfliktus békés rendezéshez Donbászon – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő csütörtökön, adta hírül az rbc.ua hírportál a TASZSZ orosz hírügynökségre hivatkozva., idézi a Karpat.in.ua.
A jelentés szerint Zaharova kifogásolta, hogy az EU bekapcsolódott Ukrajna felfegyverzésébe.
„December 2-án az EU Tanácsa úgy határozott, hogy 31 millió eurót különít el Ukrajna fegyveres erőinek katonai-haditechnikai támogatására.
Ez a döntés nem járul hozzá a donbászi békéhez” – hangsúlyozta.
Mint rámutatott, ennek tükrében a donbászi helyzet békés rendezésére irányuló tárgyalások valójában zsákutcába jutottak.
A szóvivő utalt arra, hogy a háromoldalú összekötő csoport szerdai tárgyalásai ismét hiábavalónak bizonyultak.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy korábban ismeretessé vált,
az EU úgy döntött, 31 millió hrivnyával támogatja Ukrajna védelmi képességének erősítését.
A csomag tárgyi és technikai segítséget tartalmaz az ukrán fegyveres erők fejlesztéséhez és potenciáljának megerősítéséhez.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke