Biztosítja a kormány az ukrajnai háborús menekült gyerekek iskoláztatását - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-vel.
A közlemény szerint az Ukrajnában dúló háború miatt gyerekek tízezrei lépték át az elmúlt hetekben Magyarország határát, közülük sokan a hazatérés lehetőségére várnak, mások továbbutaztak, de napról napra emelkedik azoknak a száma, akik menedékes kérelmet nyújtanak be, és tanköteles korú gyermekeiket magyar óvodákba és iskolákba íratják be.
Az óvoda- és iskolaválasztás szabadsága őket is megilleti, a körzetes intézményeknek azonban az érintetteket fel kell venniük - hangsúlyozták.
Az óvodai nevelésben 3 éves kortól kötelező részt venni - hívták fel a figyelmet, hozzátéve, hogy ez a korosztály rendkívül gyorsan megtanulja a nyelvet.
Az iskolákban is cél a gyerekek minél gyorsabb integrációja és felzárkóztatása, illetve adott esetben a magyar nyelv megtanítása - írták. A kormány ezért a kötelező iskoláztatáson felül heti öt délutáni, egyéni foglalkozást biztosít az érintett tanulóknak, és havi 130 ezer forint többlettámogatást biztosít az Ukrajnából érkező menekülőket befogadó iskoláknak, köznevelési és szakképző intézményeknek - ismertették.
A kormány április 20-áig megnyitja az érintetteknek a magyarországi érettségire jelentkezés, illetve a korábbi jelentkezés módosításának lehetőségét,
és ingyenesen biztosítja, hogy Magyarországon érettségi vizsgát tegyenek - olvasható az Emmi közleményében.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.