Potápi: az egész magyar nemzet összefogott az ukrajnai bajbajutottakért

Az egész magyar nemzet összefogott az ukrajnai bajbajutottakért – nyilatkozta közösségi oldalán közzétett videóüzenetében Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Hirdetés

Az államtitkár úgy fogalmazott: „Mély aggodalomra ad okot, hogy a szomszédunkban háború zajlik.

Jó érzés ugyanakkor látni azt, hogy nemcsak Magyarország, hanem a teljes Kárpát-medence, sőt, a diaszpóra magyarsága is összefogott a kárpátaljai magyarok, valamint az Ukrajnából menekülők megsegítéséért.”

Potápi Árpád János bejelentette: a határon túli területeken zajló gyűjtéseket összehangolják. Ismertette: „Telefonon egyeztettem a külhoni magyar közösségek vezetőivel: Brenzovics Lászlóval, Kelemen Hunorral, Pásztor Istvánnal, Forró Krisztiánnal, Horváth Ferenccel és Jankovics Róberttel, valamint sikerült elérnünk a Magyar Diaszpóra Tanács regionális elnökeit is.”

Hirdetés

Hozzátette: „Döntés született arról, hogy a határon túli területeken zajló gyűjtéseket és segítő akciókat összehangoljuk. A határon túli felajánlásokból, gyűjtésekből befolyt összegeket a magyar kormány által indított Híd Kárpátaljáért segélyprogramba küldjük, a nem pénzbeli adományokat pedig a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanácson keresztül juttatjuk el a bajbajutottaknak.”

Az államtitkár kiemelte: a cél az, hogy a segítség minél gyorsabban és hatékonyabban jusson el azokhoz, akiknek szükségük van rá.

Potápi Árpád János videóüzenete végén kiemelte: „Egyetlen kárpátaljai magyar és egyetlen ukrajnai bajbajutott sincs egyedül! Magyarországra és a magyar nemzetre mindnyájan számíthatnak!”

Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.