Tokió nem kezd nukleáris megosztásról szóló tárgyalásokba az Egyesült Államokkal, Japán továbbra sem gyárt atomfegyvereket, a területén pedig nem engedi őket tárolni – szögezte le kedden Kisi Nobuo védelmi miniszter.
A tárcavezető újságírók előtt emellett kizárta azt is, hogy japán repülőgépek vészhelyzet esetén, akár békeidőben amerikai nukleáris fegyvereket szállítsanak - írja az MTI-
Abe Sindzó volt miniszterelnök vasárnap, az ország biztonságával foglalkozó televíziós műsorban úgy vélte,
ideje megfontolni a nukleáris megosztásról szóló megbeszéléseket Washingtonnal Oroszország Ukrajna elleni támadása nyomán.
Abe – aki 2006-tól 2007-ig, valamint 2012 és 2020 között volt miniszterelnök – leszögezte: nagyon fontos átlátni, miként lehet fenntartani a globális biztonságot, és nem lehet tabuként kezelni a valóságot, amelyben élünk.
Abe javaslatát utódja, a hirosimai származású Kisida Fumio – aki az atomcsapás sújtotta város képviselőjeként került a törvényhozásba –, valamint Hajasi Josimasza külügyminiszter is elvetette, Peking pedig máris tiltakozását fejezte ki az elhangzottak miatt. A kínai külügyminisztérium azt vetette Abe szemére, hogy szavait “átitatja a militarizmus.
Japán a második világháború végéig megszállás alatt tartotta Kína egyes részeit.
Japán az egyetlen ország, amelyet atomtámadás ért történelme során.
A szigetország a második világháború vége óta az Egyesült Államok szövetségeseként élvezi az amerikai atomfegyverek nyújtotta biztonságot – mutatott rá a Kyodo japán hírügynökség.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.