Kocsis Máté: a magyarok biztonsága a legfontosabb

MTI

Konszenzusnak kell lennie abban, hogy Magyarország és a magyar emberek biztonsága a legfontosabb - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője pénteken Budapesten az Ukrajnában folyó orosz katonai akcióra utalva.

Hirdetés

Kocsis Máté azt követően tartott sajtótájékoztatót a Parlamentben, hogy részt vett az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának zárt ülésén, amelyen mások mellett Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka és Papp Károly, a Belügyminisztérium belbiztonsági államtitkára adott tájékoztatást az Ukrajnában kialakult helyzetről - írja az MTI.

A fideszes politikus azt mondta, meggyőződtek arról, hogy Magyarország kellőképen felkészült minden verzióra.

Kocsis Máté az elhangzottak alapján úgy értékelt, Magyarország mind a humanitárius segítségnyújtást, mind a NATO-s és EU-s kötelezettségekből adódó feladatokra felkészült. Azt mondta, a honvédség és a rendőrség mindent megtett azért, hogy ne történhessen olyan esemény Magyarországon, amely "meglepetést vagy kárt okozna". Ideértve az Ukrajna felől érkező menekültek befogadását is - fűzte hozzá.

A Fidesz frakcióvezetője azt is kiemelte: Magyarország "akarategységben van" a NATO-val és az Európai Unióval.

"A háborút nem tartjuk megoldásnak, a békében vagyunk érdekeltek, a békés rendezésben vagyunk érdekeltek" - jelentette ki, hozzátéve: ehhez Magyarország minden segítséget megad.

"Magyarország nem küld katonát és nem küld fegyvert Ukrajnába" - nyomatékosította, kiemelve: "nem kívánunk ebben a konfliktusban részt venni".

Kocsis Máté kérdésre válaszolva azt mondta: ezt azért kell annyira hangsúlyozni, mert baloldali politikusoktól a napokban több felelőtlen nyilatkozat is elhangzott. Példaként említette Fekete Győr Andrást, a Momentum volt elnökét, aki szerint fegyvereket kellene küldeni Ukrajnába. Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt pedig azt mondta,

Magyarországnak fegyvereket és magyar katonákat, "fiatal embereket" kellene Ukrajnába küldenie.     

A kormánypárti politikus felhívta a figyelmet: van politikai súlya annak, ha egy ellenzéki miniszterelnök-jelölt "össze-vissza beszél egy háborús helyzetben", ezért arra kérjük őket, hogy ne tegyék.

Kocsis Máté szerint a következő napokban a politikai viták élezésénél sokkal fontosabb, hogy "higgadtság legyen, felelősségteljes nyilatkozatok legyenek" és "ne próbáljanak meg 1-2 százalékokért, vélt politikai előnyökért blődségeket mondani".

Ugyanakkor Kocsis Máté azt mondta: a zárt ülésen megnyugtatónak találta, hogy az ellenzéki képviselők más hangnemben beszéltek bent, mint a nyilvánosság előtt.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.