WHO: Mintegy száz halottja volt az egészségügyi intézmények elleni támadásoknak a háború kezdete óta
WHO: Mintegy száz halottja volt az egészségügyi intézmények elleni támadásoknak a háború kezdete óta

MTI

 / Közélet

Az ukrajnai orosz hadművelet kezdete óta legkevesebb 98 ember vesztette életét egészségügyi intézményekhez köthető 473 támadás során – közölte szerdán Jarno Habicht, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) helyi képviselője egy dnyiprói bunkerből nyilatkozva.

Hirdetés

A WHO adatai szerint az incidensek során legalább 134 ember sebesült meg - írja az MTI.

Habicht a nemzetközi jog megsértéséről beszélt.

Hans Kluge, a szervezet európai regionális igazgatója elfogadhatatlannak nevezte az egészségügyi létesítmények elleni támadásokat. Az összesen 473 regisztrált támadásból 399 ért közvetlenül egészségügyi intézményt, 139 esetben raktárat, 69 esetben pedig járművet, a többi között mentőautókat ért találat. Ötvennyolc alkalommal ért támadás egészségügyi dolgozókat és huszonnégy alkalommal pácienseket.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója közölte, hogy az ukrán egészségügyi ellátórendszer bár komoly csapást szenvedett el már, még nem omlott össze.

Mint mondta, az intézményeknek sikerült a szükséges helyen és időben ellátniuk az embereket.

Mindemellett felhívta a figyelmet arra, hogy a világ egyetlen egészségügyi ellátórendszere sem képes háborús körülmények között a lakosságot megfelelően ellátni. A WHO ezért ismételten felszólította Oroszországot, hogy vessen véget a háborúnak.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.