Aknának ütközött és a robbanás következtében megsérült egy román aknászhajó a Fekete-tengeren - közölte csütörtök este a román haditengerészet.
A Locotenent Dimitrie Nicolescu aknászhajót éppen azért vezényelték a térségbe, mert csütörtök délben a tengeri olaj- és gázszondákat kiszolgáló GSP társaság egyik hajója azt jelentette, hogy sodródó tengeri aknát észlelt 45 kilométernyire észak-keletre Konstancától.
Az aknászhajó késő délután találta meg a gyanús szerkezetet, de a kedvezőtlen időjárás és a kétméteres hullámok nem tették lehetővé, hogy az aknabegyűjtésre kiképzett búváregység motorcsónakkal megközelítse, beazonosítsa és hatástalanítsa a hajózást veszélyeztető aknát. Bár sötétedés után megtették az előírt óvintézkedéseket, a viharban sodródó akna az aknászhajó hátsó részének csapódott, felrobbant és kisebb léket ütött a merülési szint közvetlen közelében - olvasható a haditengerészet közleményében.
Hozzátették:
a 75 tagú legénység egyetlen tagja sem sérült meg és nincs veszélyben. A hajó nem süllyed, a fedélzeten nem keletkeztek súlyos károk, a haditengerészet parancsnoksága pedig egy másik hajót is a helyszínre küldött, hogy segítséget nyújtson és bevontassa a sérült aknászhajót, amelynek - médiaértesülések szerint - megsérült a hajtóműve is.
A közlemény azt is felidézti: az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború kezdete, február 24-e óta ez volt a harmadik küldetés, amikor sodrodó akna hatástalanításához riasztottak román aknászhajót. Az első aknát március végén észlelték a Midia-foktól 75 kilométernyire, a másodikat pedig a turisztikai szezon közepén, július végén, alig 3 kilométerre Eforie partjaitól, mindkettőt sikeresen megsemmisítették.
A román haditengerészet szerint
a háború kezdete óta 28 tengeri aknát robbantottak fel a Fekete-tenger nyugati térségében: három ilyen műveletet Törökország, kettőt Románia, egyet Bulgária és 22-t Ukrajna hajtott végre.
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) március 19-én jelentette be, hogy az ukrán haditengerészet elaknásította Odessza, Ocsakiv, Csornomorszk és Pivdennyi kikötőjét. Az FSZB szerint a több, mint 420 tengeri aknából néhány elszabadult a vihar miatt, és fenyegeti a fekete-tengeri hajózást.
Az Adevarul című lap által március végén megszólaltatott román katonai szakértők kizártnak nevezték, hogy vihar letéphette volna a horgonyokról az ukrán kikötőket védő tengeri aknákat. Feltételezésük szerint két - a térségben észlelt - orosz kotróhajó szedte fel, és hagyta sodródni a tengeri aknákat, amikor biztonságos útvonalat próbált felszabadítani egy esetleges partraszálláshoz az orosz hadihajók számára.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.