Mi okozza az öregségi foltokat?

Sok nő életét megkeserítik a barnás vagy feketés májfoltok, pedig ezek leginkább esztétikai szempontból jelenthetnek problémát. Fontos tisztában lenni vele, hogy kialakulásuk megelőzhető, ám ezért tennünk is kell!

Öregségi foltok, más néven májfoltok nem csak idős emberek bőrén alakulhatnak ki. Ám mivel megjelenésüket leggyakrabban az erős napfény generálja, aki sokat tartózkodik a napon, annál korábban is jelentkezhet a hiperpigmentáció e gyakori típusa. Egyes becslések szerint a 20-50 év közötti nők 90 százaléka tapasztal májfoltosodást - írja a Házipatika.com.

Mik azok az öregségi foltok és hogyan jönnek létre?

A májfoltok sötét és lapos pöttyök, vagy szabálytalan alakú apró pacák, amelyek a napfénynek gyakran kitett bőrfelületeken, például az arcon, a nyakon, a vállon, a mellkason, a karokon vagy a kézfejeken alakulnak ki. Túlzott mértékű napfény hatására ugyanis megugrik a bőrben található természetes pigment, a melanin termelődése, ami egyes területeken bőrsötétedéshez vezethet. A májfoltok színe nem egységes: bőrszíntől és tónustól függően a világosbarnától a feketéig változhat.

Az öregségi foltok megjelenésében az öröklött hajlam is szerepet játszhat, de okozhatják hormonális változások - akár hormontartalmú gyógyszerek, például fogamzásgátlók szedése - is. Nem ritka terhesség idején, amikor a hormonháztartás átmenetileg "felborul", jelentősen nő a progeszteron-, és ösztrogénszint. Ebben az esetben az általában arcon, vagy az áll vonalában kialakuló foltok - amelyeket melazmának is neveznek - a szülés után elhalványodnak, vagy teljesen elmúlnak. Mivel a menopauza is hormonszintváltozással jár, ilyenkor is megjelenhetnek ezek az elváltozások, ám ekkor jellemzően inkább az alkaron, kézfejen, vagy a mellkason.

Bizonyos betegségek, szervi zavarok is vezethetnek májfoltosodáshoz: az érintettek egy részénél petefészek- vagy endokrin zavarok, pajzsmirigy- vagy mellékvese betegség áll a háttérben. Ilyenkor a májfoltok megjelenése csak egy tünet.

Noha a hiperpigmentációval járó pigmentfoltok egészségügyi szempontból többnyire ártalmatlanok - amíg valóban csak öregségi foltokról van szó, és nem rosszindulatú elváltozásról, például melanomáról - esztétikai szempontból mégis sokakat zavarhat. Éppen ezért az a legegyszerűbb, ha lehetőségeinkhez mérten igyekszünk megakadályozni kialakulásukat.

Hogyan kerülhetjük el a májfoltosodást?

Az a legfontosabb, hogy védjük bőrünket a napsugárzástól. Mivel nemcsak nyáron, hanem tavasszal és ősszel is "van ereje a napnak", sőt, felhős időben, vagy akár árnyékban is jócskán éri UV-sugárzás a bőrünket, használjunk bőrünk típusának és állapotának megfelelő, UVA - a korai öregedés ellen - és UVB - leégés ellen - védelmet biztosító, magas fényvédő faktorú termékeket.

Nemcsak strandon, napozáskor, vagy a napon való direkt tartózkodás esetén érdemes erre odafigyelni, hanem a mindennapokban is, amennyiben a legintenzívebb órákban napfény éri bőrünket. Ma már számos, fényvédőt tartalmazó bőrápoló termékből válogathatunk a nappali krémektől kezdve a testápolókon át az ajakbalzsamokig. Az öregségi foltok elleni védekezésben az is segíthet, ha nyáron kerüljük a napon való tartózkodást a legmelegebb órákban - az ajánlások szerint délelőtt 11 és délután 15 óra között -, illetve ügyelünk rá, hogy zárt, de megfelelően szellős ruházatot viseljünk, kalappal, napszemüveggel kiegészítve.

Hogyan halványíthatók el a már kialakult májfoltok?

Vannak klinikailag és bőrgyógyászatilag tesztelt, kimondottan hiperpigmentált bőrre kifejlesztett termékek, amelyek elhalványítják az öregségi foltokat, és - mivel a melanintermelést csökkentik - megakadályozzák az újabbak kialakulását, emellett pedig egyenletesebbé teszik a bőrt. A célzott bőrgyógyászati kezelések, például a kémiai hámlasztás - melynek során savas oldattal távolítják el az elhalt bőrt -, és a lézeres kezelés - amikor nagy energiájú fénnyel bombázzák a problémás területeket - is hatásos lehet. A már kialakult, elhalványodott májfoltok azonban napfény hatására ismét sötétedhetnek vagy terebélyesedhetnek.

Amennyiben valaki hiperpigmentációval küzd, fontos, hogy bármiféle kezelés megkezdése előtt konzultáljon hozzáértő bőrgyógyásszal. Ahogy abban az esetben is, ha ezeken a területeken elváltozást észlel: például elszíneződik egy pigmentfolt, netán megváltozik az alakja, vagy vérezni kezd. Ezzel ugyanis elejét lehet venni a későbbiekben esetlegesen kialakuló szövődményeknek.

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.

Már nem tér haza: megerősítették Mihajlo Roszoha halálhírét

A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.

Odesszára csaptak le az oroszok éjszaka, idős házaspárt öltek meg csapások. Fоtó: Одеська МВА

A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.