Az öregedés előbb-utóbb mindenkit utolér. Hogy mikor, az a tudósok szerint kevésbé múlik a genetikán, mint korábban hittük – becslések szerint a gének csak alig 7 százalékban felelnek a hosszú életért. Sokkal több függ attól, hogyan élünk.
Megfelelő életmóddal és helyes szokások kialakításával hosszabban élvezhető a fiatalság. Az alábbiakban az eatthis.com cikke alapján összefoglaljuk, hogy milyen szokásokkal érdemes leszámolni testünk öregedésének lelassítása érdekében - írja a Házipatika.com.
Helytelenül táplálkozunk
„Az vagy, amit megeszel” – tartja a mondás, és ez nagy igazság. Ugyanis az általunk elfogyasztott ételek összefüggenek a fizikai és mentális egészségünkkel, a krónikus betegségek kialakulásának kockázatával, és azzal is, hogy milyen gyorsan öregszünk. Érdemes tehát a cukrokban, telített zsírokban és finomított szénhidrátokban gazdag, olykor gyorséttermi kosztot is tartalmazó étrendünket sok gyümölcs, zöldség, bab, lencse, teljes kiőrlésű gabona, dióféle és magvak fogyasztására cserélni.
Az alkoholt is jobb mellőzni. Egyrészt azért, mert növelheti a gyulladás kialakulásának kockázatát, ezzel pedig fokozhatja bizonyos krónikus betegségek, például májbetegségek és daganatok kialakulásának rizikóját is. Ezenkívül az italozás ronthat az alvás mennyiségén és minőségén, valamint kiszárítja a szervezetet, ami felgyorsíthatja a bőr öregedését.
Túl sokat heverünk a kanapén
Nem először halljuk, mennyire káros az ülő életmód, amely számos egészségügyi problémát okozhat. Például gyulladásokat, amelyek az öregedést is felgyorsíthatják. De ha túl sokat ücsörgünk a kanapén – például kedvenc sorozatunkat nézve, vagy céltalanul nyomkodva telefonunkat –, azzal gyakran azt érjük el, hogy kitolódik a lefekvés ideje, és nem alszunk eleget.
Márpedig a túl kevés alvás is öregíti a testet: a szervezet nem tudja kijavítani a sejtek apró sérüléseit, agyunk pedig nem tud megszabadulni a méreganyagoktól.
Csak üzenetekkel kommunikálunk
Ha pedig már az előbb a képernyőket említettük, a több képernyőidő a személyes kapcsolatok csökkenéséhez is vezethet. Egy tanulmány szerint boldogabbak, egészségesebbek és hosszabb életűek azok, akik jobban kötődnek családjukhoz, barátaikhoz és a közösségükhöz. Érdemes tehát rendszeresen találkozni a szeretteinkkel, vagy ha erre nincs mód, akkor se kizárólag üzenetekkel kommunikáljunk velük, hanem időnként hívjuk fel őket.
Félvállról vesszük a stresszt
Csak legyintünk a stresszre, mondván, hogy az mindenki életében jelen van? Ezzel az érveléssel valószínűleg nem teszünk eleget az idő előtti öregedés sikeres lassításáért. A tartós stressz ugyanis nemcsak az életminőségünket ronthatja, hanem betegségek kockázatát is növelheti, élettartamunkat pedig csökkentheti. A megoldás a stresszkezelés, de ez sem mindegy, hogyan történik. A szakemberek szerint érdemes bevetni a meditációt és mindfulness-alapú stresszcsökkentő technikákat, mert ezek a telomerek – vagyis a kromoszómáink végén lévő kis védősapkák – rövidülésének lassításával összefüggésbe hozhatók a hosszabb élettartammal.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.