Kína maximálisan készen áll a 2022-es téli olimpiai játékok megrendezésére, a 2008-as nyári olimpia után Peking ismét megmutatná - a járványhelyzet okozta nehézségek ellenére -, hogy mire képes.
Többek között erről beszélt a közmédia pekingi tudósítója az M4 Sport szerda reggeli Sporthíradójában annak apropóján, hogy 100 nap múlva kerül sor a XXIV. téli ötkarikás játékok megnyitójára - írja az MTI.
A kínai fővárosban már minden készen áll a többezer sportoló és hivatalos kísérő biztonságos fogadására, néhány nappal ezelőtt pedig a szervezők ismertették annak a kézikönyvnek a tartalmát,
amely a játékok szigorú koronavírus-szabályzatát foglalja magában.
A protokollt a kínai nyílt gyorskorcsolya versenyen és a rövidpályás gyorskorcsolya világkupa-sorozat első állomásán már le is tudták tesztelni - mondta a pekingi tudósító.
Az már korábban kiderült, hogy a téli olimpián külföldi szurkolók nem vehetnek részt, a hazai érdeklődők pedig az aktuális utazási szabályozásoknak megfelelően látogathatják majd a versenyszámokat. Járványgócok kialakulása esetén utazási korlátozásokat vezethetnek be, így nem biztos, hogy minden tartományból érkezhetnek majd nézők a játékokra.
Pekingben hat helyszínen zajlanak majd a jeges sportok küzdelmei, emellett a központtól 90 kilométerre található Jencsingben két, a fővárostól 220 kilométerre lévő Csangcsiakouban pedig négy központban rendeznek majd versenyeket.
Pekingben kerül sor a gyorskorcsolya, a rövidpályás gyorskorcsolya, a műkorcsolya és jégtánc, a curling és a jégkorong eseményeire,
valamint a hódeszka és a síakrobatika big air számaira, továbbá a megnyitó és záróünnepségre.
Jencsingben lesznek az alpesi versenyek, valamint a bob- a szánkó- és a szkeletonfutamok, míg Csangcsiakouban a sífutás, a sílövészet, a síugrás, az északi összetett, valamint a hódeszka és a síakrobatika legtöbb versenyszáma.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.