Imával, verssel, énekkel rendezik meg az idén a Magyarországon egyedülálló ökumenikus virágvasárnapi keresztutat Debrecenben - jelentették be a szervezők hétfőn a Református Nagytemplom mögötti emlékkert kávézójában sajtótájékoztatón.
Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester emlékeztetett rá: először 2012-ben rendezték meg a húsvéti felkészülés jegyében a keresztutat, a program 2017-től városi keresztúttá vált, amely "valamennyi egyházi szervezetet és a városlakókat is megszólítja".
A keresztútnak az idén több aktualitása is van, egyrészt hordozza béke üzenetét, másrészt az idei Színházi Olimpia kapcsán több város színészeinek közreműködésével hirdeti az összefogás erejét - mondta a polgármester.
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi római katolikus megyéspüspök azt mondta,
a keresztút az élet útja, Krisztus értünk vállalta ezt az utat, a kínhalált, és az út vége nem a Golgota, hanem a feltámadás.
Püski Lajos, a Tiszántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője a húsvétot megelőző várakozásról beszélt, amit az "Istennel való találkozás nagy ünnepe követ".
Terdik János, a görögkatolikus Hajdúdorogi Főegyházmegye pasztorális helynöke a húsvétit megelőző nagyböjtről neszélt, amely időszakban "bűnbánatot gyakorolva önmagunkat tisztítjuk meg".
A sajtótájékoztatón elhangzott:
a virágvasárnapi körmenet a debreceni Református Nagytemplom elől indul, ahol barkaszentelés is lesz, majd több stáción keresztül jutnak el a menet résztvevői a Szent Anna székesegyházig.
A keresztúti szolgálatra meghívott színművészek - kapcsolódva a húsvéttól Szentivánéjig tartó 10. Színházi Olimpiához - a világtalálkozó kiemelt helyszíneinek - Budapest, Debrecen, Győr, Miskolc, Veszprém - otthont adó városok színházaiból érkeznek.
A rendezvény a színházművészet és a szakrális ünnep összekapcsolását erősíti, ugyanis a 10. Színházi Olimpia jelképe a Bibliában is központi motívumként szereplő bárka. Az a bárka, amely a világi és az egyházi értelemben is az értékek megőrzésének és átmentésének szimbóluma - hangzott el a sajtótájékoztatón.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.