Még soha nem jelentkeztek annyian a Mathias Corvinus Collegiumba, mint idén

MTI

 / Kultúra

Még soha nem jelentkezett ennyi diák a Mathias Corvinus Collegiumba (MCC), mint idén - tájékoztatta az intézmény szerdán az MTI-t.

Az MCC április 18-áig fogadta a budapesti felsőoktatási intézményekben egyetemi alap- vagy osztatlan képzésben tanuló első- vagy másodéves hallgatók jelentkezését a jogi, a média-, a közgazdasági iskola, a nemzetközi kapcsolatok iskolája, a történelem- és társadalomtudományi, valamint az MCC-Mindset pszichológiaiskola képzéseire - közölték.

Az MCC egyetemi programja a felsőoktatásban tanuló elsőéveseknek meghirdetett egyéves juniorképzésből,

a másod- és harmadéveseknek szóló kétéves iskolarendszeri képzésből és a mesterképzésen lévőket célzó, szintén kétéves vezetőképző akadémia kurzusaiból áll.

A diákok mentorálásban részesülnek és gyakorlati tapasztalatokat is szerezhetnek. Neves külföldi professzoroktól, szerzőktől, vállalati és kormányzati döntéshozóktól hallgathatnak előadásokat, emellett hazai és külföldi ösztöndíjakra pályázhatnak.

Azok a középiskolai tanulmányaikat idén befejező diákok, akik budapesti, debreceni, győri, miskolci, pécsi és szegedi egyetemek nappali tagozatos hallgatóiként szeretnék tanulmányaikat megkezdeni, június 25-éig jelentkezhetnek az MCC juniorképzésére.

A középiskolás program június 13-áig fogadja a hazai és határon túli 9-12. évfolyamosok jelentkezését.

A felsősöknek komplex tehetséggondozást kínáló "Fiatal tehetség program" a főváros mellett vidéki és határon túli központjaiban is várja augusztus 30-áig a most 4. osztályos diákok jelentkezését szeptembertől induló képzéseire.

A felvételivel kapcsolatos információk a www.mcc.hu oldalon olvashatók.

A MCC idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Az intézmény 2021 októberéig 17, a következő öt évben Kárpát-medence-szerte 35 magyarlakta településen indít képzéseket, 3500 általános iskolás, 4000 középiskolás, 1500 egyetemista és 500 egyéb programokban részt vevő fiatal számára kínál fejlődési lehetőséget - olvasható a közleményben.

Az MCC tehetséggondozó intézmény, amely Kárpát-medence-szerte ad a hagyományos iskolarendszeren túlmutató, ingyenes, társadalmilag hasznos, közösségi célokat szolgáló képzéseket

az általános és középiskolás korú fiataloktól kezdve egészen a felsőoktatásban tanuló vagy már diplomás korosztályig.

Az MCC tudásközpont, amely a képzések mellett rendezvényeivel, konferenciáival, könyveivel, nyilvános közléseivel is részt kíván venni az összmagyarság felemelkedését szolgáló közéleti párbeszéd és kultúra fejlesztésében - fogalmaztak.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.