Tíz ember meghalt, további mintegy száz pedig különböző súlyosságú sérüléseket szenvedett a Kijev megyei gyakorlóteret ért orosz csapásban. Ruszlan Kravcsenko ukrán főügyész közölte, hogy háborús bűncselekmény, valamint az esemény szervezése során feltételezett hivatali mulasztás miatt is büntetőeljárás indult.
Mintegy százan megsérültek az orosz csapásban
Tízre emelkedett a Kijev megyei gyakorlóteret ért orosz csapás halálos áldozatainak száma. A helyszínen fegyverkiállítást tartottak, amikor bekövetkezett a támadás, közölte az Unian.
Ruszlan Kravcsenko, Ukrajna főügyésze arról számolt be, hogy további mintegy száz ember különböző súlyosságú sérüléseket szenvedett.
A tragikus esemény miatt az ukrán büntető törvénykönyv háborús bűncselekményekre vonatkozó 438. cikke alapján indítottak büntetőeljárást.
Külön eljárás indult a büntető törvénykönyv 367. cikkének 3. része alapján is. Ennek keretében azt vizsgálják, hogy az esemény megszervezése és megtartása során történt-e olyan feltételezett hivatali mulasztás, amely emberéleteket követelt, illetve más súlyos következményekkel járt.
„A háború nem mentesít a vezetői döntésekért viselt felelősség alól. Éppen ellenkezőleg: minden egyes lépésnél maximális szakértelmet, körültekintést és tudatosságot követel”
– jelentette ki Kravcsenko.
A rendezvény megszervezésének körülményeit is vizsgálják
A főügyész szerint a nyomozásnak fel kell tárnia, ki döntött az esemény megtartásáról, illetve ki hagyta jóvá annak helyszínét, időpontját és formáját.
A hatóságok azt is vizsgálják, milyen biztonsági intézkedéseket irányoztak elő, valamint megfelelően felmérték-e a hadiállapot körülményeiből fakadó kockázatokat.
A megfigyelőcsatornák adatai szerint az Oroszországi Föderáció a főváros elleni nappali támadás során több mint tíz, különböző típusú ballisztikus rakétát, valamint Cirkon rakétákat vetett be.
Kijevben működésbe lépett a légvédelem, Kijev megyéből pedig becsapódásokat jelentettek.
Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke a támadást kommentálva közölte, hogy jelenleg az eset valamennyi körülményét tisztázzák. Hangsúlyozta továbbá, hogy Ukrajna számára továbbra is a Patriot rakéták beszerzése jelenti a legfontosabb prioritást a partnerektől.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke