John Ratcliffet, aki másfél éve áll a CIA élén, a Pennsylaniai Védelmi és Innovációs konferencián kérdezték nemrégiben az ukrajnai háborúról, és arról beszélt, milyen súlyos veszteségei vannak az oroszoknak.
„Az orosz újoncnak a fronton 20-30 perce van, mielőtt lelövik vagy megsebesül”
– közölte John Ratcliff CIA-igazgató.
A meglepő kijelentés akkor hangzott el, amikorra világosság vált, hogy Ukrajna technológiai újításai a frontszakaszokon gyakorlatilag megállították az orosz előrenyomulást. Ezek a fejlesztések pedig annyira lenyűgözték a védelmi ipar óriásait, hogy ma már készek milliárdokat fektetni az ukrán haditechnikába. A CIA igazgatója is ehhez a megváltozott hadviselési technikához fűzte megjegyzésként a megállapítását.
„Hírszerzési adataink egybecsengenek a nyílt forráskódú jelentések egy részével, amelyeket bárki megnézhet Ukrajnával kapcsolatban” – jelentette ki John Ratcliffe, majd hozzátette:
Becsléseink szerint egy mostanában az ukrajnai harctérre érkező orosz újonc átlagos várható élettartama mindössze 20 és 30 perc között van.
„Mindez annak a következménye, hogy a mesterséges intelligenciával támogatott drónok mára gyakorlatilag rendkívül specializált, alacsony költségvetésű gyilkológépekké váltak” – tette hozzá. Ratcliffe kijelentése rámutat arra, milyen döntő módon formálhatják át a háborút az újonnan megjelenő technológiák, és miért nem engedheti meg magának az Egyesült Államok, hogy lemaradjon ezen a téren.
Drámai veszteségek a drónháború korában
A Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja (CSIS) adatai szerint az orosz és ukrán veszteségek aránya 2026 első felében csaknem 8:1-re emelkedett az oroszok kárára. Ez drasztikus ugrás a háború eddigi szakaszában tapasztalt nagyjából 2:1-es vagy 3:1-es arányhoz képest, ami közvetlenül a mesterséges intelligenciával vezérelt drónok frontvonalbeli elterjedésének a következménye.
A kutatók kimutatása alapján az orosz invázió kezdete óta a két oldalon összesen már több mint kétmillió katona halt meg vagy sebesült meg, és ebből Oroszország egymaga 1,4 millió fős veszteséget könyvelhet el. Ebből a halottak száma elérheti a 450 ezret is és ezzel ez a legmagasabb harctéri halálozási arány, amelyet bármelyik nagyhatalom elszenvedett a második világháború óta.
A veszteségek pótlása mindkét oldalon problémás. Tavaly év végén, amikor Bendarzsevszkij Antonnal elemeztük a Kibeszélő című podcastban az ukrajnai háború legfontosabb történéseit 2025-ben, akkor elhangzott, hogy az oroszok toborzási rátája havonta olyan 29-30 ezer fő körül alakul, az ukránoké kevesebb. Az oroszok a jelentős veszteségeket 2022 őszén egy részleges mozgósítással igyekeztek pótolni.
Ezt 2023-ban önkéntesekkel egészítették ki, illetve toborzással az elítéltek körében. majd külföldi zsoldosokat hívtak be. Az oroszok azóta úgy tudják fenntartani a toborzási számokat, hogy negyedévről negyedévre gyakorlatilag egyre több pénzt adnak azoknak, akik leszerződnek a hadsereggel. Már tavaly is 31-32 ezer volt havonta a toborzottak száma.
„Az ukránok 2024-ben még szintén olyan havi 30 ezer újoncot tudtak toborozni, azóta ez a szám csökkent, nagyjából 22-23 ezer emberre hónapról hónapra” – mondta az Oeconomus Gazdaságkutató igazgatója.
A technológia mint a nagy kiegyenlítő
Visszatérve még a Pennsylvaniai Védelmi és Innovációs konferenciához, a CIA igazgatója úgy folytatta, hogy a háború egyik legfontosabb tanulsága az, hogy az új technológiák elsajátítása, szakszerű alkalmazása éppolyan lényeges, mint a puszta katonai erő.
Ez a magyarázata annak, hogy egy számszerűleg kisebb haderő hogyan képes négy és fél év után is feltartóztatni a túlerőben lévő Oroszországot.
– tette hozzá John Ratcliff. A CIA igazgatója hangsúlyozta, az Egyesült Államoknak véresen komolyan kell vennie az ukrajnai harctéren történtekből levonható tanulságokat. „Az orosz előrenyomulás megtorpant, mivel Ukrajna mesteri szintre fejlesztette a vadonatúj technológiák alkalmazását. Ebben az esetben a drónhadviselés és az aszimmetrikus hadviselés olyan hatékony kiegyenlítő erőnek bizonyult, amely megmutatja, miért kell nekünk is minden tekintetben élen járnunk ezen a téren, ha meg akarjuk őrizni a helyünket a globális védelmi ipari piacon” – mondta.
Milyen drónokkal harcolnak az ukránok?
- FPV kamikaze drónok: A háború legmeghatározóbb eszközei. Ezeket a kezelő VR (virtuális valóság) szemüvegen keresztül, valós idejű kamerakép alapján irányítja, mintha maga is ott ülne a drónban. Általában a robbanóanyaggal felszerelt eszközt egyenesen a célpontra irányítják. Olcsó tömeggyártásúak.
- Bombavető drónok: Többször bevethető, nagyobb teherbírású multikopterek, amelyek precíziós robbanóeszközöket juttatnak el a célpontokhoz, majd visszatérnek a bázisra.
- Nagy hatótávolságú kamikaze drónok: Olyan távolról irányított vagy teljesen önmagát irányító eszköz, amelyen nincs pilóta. Távoli oroszországi célpontok – mint olajfinomítók, logisztikai csomópontok - és katonai létesítmények mélységi támadására használt, saját fejlesztésű eszközök.
- Tengeri drónok: Vízfelszíni és vízalatti drónok, amelyekkel az ukránok orosz hadihajókat, tankereket és általában logisztikai útvonalakat támadnak a Fekete-tengeren és az Azovi-tengeren.
- Harci és felderítő drónok: Ezekből elsősorban külföldi eszközöket használnak az ukránok. A török gyártmányú Bayraktar precíziós csapásmérésre és tüzérségi célmegjelölésre szolgál, míg a nyugati támogatás révén érkezett Switchblade öngyilkos drónokat főleg páncélosok ellen vetik be.
Ratcliffe nyilatkozata egy olyan időszakban hangzott el, amikor Washington és európai szövetségesei versenyt futnak az idővel, hogy finanszírozzák Ukrajna drónprogramjait, és biztosítsák a hozzáférést a mögöttük álló technológiához. Éppen a konferenciát megelőzően az Európai Unió és Ukrajna egy több mint 6 milliárd dollár értékű dróntermelési megállapodást írt alá Kijevben, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pedig megerősítette, hogy jelentős előrelépések történtek az Egyesült Államokkal kötendő, több milliárd dolláros, hasonló csomagok ügyében is - közölte az index.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke