A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) immár több mint egy évtizede bizonyítja, hogy a legerősebb közösségek a legnehezebb időkben születnek és maradnak fenn. Bár Kárpátalja magyarságát az elmúlt években súlyos kihívások érték – a háború, az elvándorlás és a bizonytalanság sok család életét formálta át –, a nagycsaládos közösség továbbra is él, gyarapszik és megtartó erőt jelent tagjai számára. Az egyesület létszáma az elvándorlás ellenére sem csökken számottevően, programjai iránt pedig rendre nagy az érdeklődés. Mindez azt jelzi, hogy a családok nem csupán kikapcsolódásra vágynak, hanem közösségre is, ahol megélhetik az összetartozás örömét, a kölcsönös segítségnyújtást és azt a biztonságot adó érzést, hogy nincsenek egyedül.
Az immár több mint ezer tagcsaládot összefogó egyesület egész évben gazdag programkínálattal várja tagjait, hogy minél több lehetőséget teremtsen a közös élményekre és a minőségi együttlétre. A szerteágazó munka összehangolásában kiemelkedő szerepet töltenek be az összekötők, akik folyamatos kapcsolatot tartanak a hozzájuk tartozó családokkal és az egyesület vezetőségével. Ők közvetítik a családok észrevételeit, igényeit, javaslatait, ugyanakkor segítik a programok szervezését és lebonyolítását is.
Az összekötők negyedévente találkoznak, hogy értékeljék az elmúlt időszak eseményeit, megvitassák a felmerülő kérdéseket, és közösen tervezzék meg a következő hónapok feladatait. A hagyományokhoz híven az év harmadik találkozóját ezúttal is a Dédai-tó partján tartották, abban a tóparti szektorban, amelyet az egyesület egész nyárra kibérelt tagcsaládjai számára. Az összekötők ezúttal családtagjaikkal érkeztek, így amíg a tanácskozás zajlott, a gyerekek és a hozzátartozók strandolhattak, majd a megbeszélést követően valamennyien együtt élvezhették a tó hűsítő vizét.
Tarpai József, a KMNE elnöke beszámolt az elmúlt negyedév sikeresen megvalósult programjairól, majd külön is megköszönte az összekötők áldozatos munkáját. Mint hangsúlyozta, az egyesület vezetősége számára rendkívül fontos, hogy döntéseit a családok valós igényeire alapozza, ehhez pedig nélkülözhetetlen az összekötők közvetítő szerepe, az információk gyors áramlása, valamint az együtt gondolkodás.
A megbeszélésen szó esett a programfelelősök tapasztalatairól, a rendezvények szervezésének kihívásairól, valamint az egyesület karitatív tevékenységéről is. Az elnök örömmel számolt be arról, hogy az Adj energiát! programnak köszönhetően idén újabb kilencven család részesülhetett támogatásban akkumulátor, inverter vagy áramfejlesztő formájában, ami a bizonytalan energiaellátás idején komoly segítséget jelent számukra.
Áttekintették a többi szociális kezdeményezés eredményeit is, valamint közösen keresték azokat a lehetőségeket, amelyekkel egyes programokat még sikeresebbé tehetnek. Döntés született arról is, hogy ősszel ismét felmérik a tagság létszámát, hiszen több családban a gyermekek nagykorúvá válásával megszűnt az édesapák mentessége a mozgósítás alól. Emiatt voltak, akik a család egységének megőrzése érdekében az áttelepülés mellett döntöttek, mások azonban minden nehézség ellenére továbbra is Kárpátalján maradnak. Jó hírként hangzott el az is, hogy több család újabb gyermekáldás elé néz, ami újra megerősítette: a közösség továbbra is hisz a jövőben.
A jövőről szólva Tarpai József kiemelte: a KMNE valamennyi programjának középpontjában Krisztusnak és a keresztény hitnek kell állnia. Mint fogalmazott, küldetésük nem pusztán rendezvények szervezése, hanem olyan közösség építése, amely megerősíti a családokat hitükben, nemzeti identitásukban és azokban az értékekben, amelyek hosszú távon is megtartó erőt jelentenek.
A nyári programkínálatról Szilágyiné Tóth Gabriella alelnök adott áttekintést. Elmondta, hogy a szezont a tiszacsomai Árpád Vezér Látogatóközpont és Lovarda területén megrendezett, nagy sikerű gyermeknap nyitotta meg. Ezt követte a több turnusban megszervezett anya–lánya program, amely bensőséges hangulatával sok család számára maradandó élményt jelentett, miközben már nagy várakozás övezi az apa–fia hétvégét is. A nyár folyamán ukrán nyelvi, alkotó- és zenetáborokat is szerveztek, hamarosan pedig kezdetét veszi az angol nyelvi tábor a Munkácsy Mihály Magyar Házban, valamint a családi táborok sora. A résztvevőkre vízitúra és munkaland is vár, amelynek során Bustyaházán a csokoládékészítés rejtelmeibe is betekinthetnek. Jelenleg pedig a nagyszőlősi Szelíd Lovasközpontban több turnusban zajlanak a lovastáborok.
A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet jóvoltából az egyesület gyermekei interaktív lovasbemutatón vehetnek részt a tiszacsomai látogatóközpontban, ahol napközis lovastábort is szerveznek számukra. Emellett a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének meghívására ötven kárpátaljai gyermek nyaralhat a zánkai Erzsébet-táborban. A gazdag programsorozat augusztus 30-án egy nagyszabású nyárbúcsúztató rendezvénnyel zárul.
A Dédai-tónál megtartott összekötői találkozó ismét megerősítette: a KMNE nem csupán programokat szervez, hanem élő, összetartó közösséget épít. Egy olyan közösséget, amely a hitből merít erőt, a családokat tekinti a jövő zálogának, és a legnehezebb időkben is képes reményt, biztonságot és összetartozást adni tagjai számára.
Kósa Eszter
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke