/ Kékfény
Karim Khan, a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze beszédet mond a brit kormány által az ukrajnai háborús bűncselekmények kivizsgálásának előmozdítására összehívott nemzetközi igazságügy-miniszteri csúcstalálkozón Londonban 2023. március 20-án (Fotó:MTI/Neil Hall)
Karim Khan, a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze beszédet mond a brit kormány által az ukrajnai háborús bűncselekmények kivizsgálásának előmozdítására összehívott nemzetközi igazságügy-miniszteri csúcstalálkozón Londonban 2023. március 20-án (Fotó:MTI/Neil Hall)
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

Azonnali hatállyal felfüggesztette tisztségéből Karim Khant, a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyészét a bíróság tagállamainak közgyűlését felügyelő testület - közölte a hágai székhelyű testület.

Hirdetés

A döntés egy több mint másfél évig tartó vizsgálat nyomán született, amelyet az ENSZ belső ellenőrzési szolgálata (OIOS) folytatott le egy, a főügyész ellen felhozott szexuális zaklatási ügyben. A testület közlése szerint az ügyben készült jelentés, a rendelkezésre álló bizonyítékok, bírói szakértők véleménye és írásos beadványok alapján jutottak arra a következtetésre, hogy fegyelmi eljárás keretében az ügyet a tagállamok közgyűlése elé terjesztik.

Diplomáciai források szerint a bíróság irányító testületének végrehajtó bizottsága súlyos kötelességszegést állapított meg, és Karim Khan hivatalából való eltávolítását javasolja. A végső döntést az ICC 125 tagállama hozza meg egy később összehívandó rendkívüli ülésen.

A brit jogászt 2024-ben egy közeli munkatársa vádolta meg azzal, hogy hosszabb időn keresztül zaklatta, illetve beleegyezése nélküli szexuális cselekményekre kényszerítette.

Khan minden vádat visszautasít. Ügyvédei hétfői közleményükben azt írták, hogy a döntés jogszerűtlen, eljárásjogilag tisztességtelen és nem támasztják alá bizonyítékok.

Sajtóértesülések szerint az ENSZ vizsgálata "ténybeli alapot" talált a vádakhoz, és tanúvallomások is alátámasztották a panaszos állításait.

Ugyanakkor három bíró külön jelentése arra a következtetésre jutott, hogy a bizonyítékok nem elegendőek a vádak kétséget kizáró bizonyításához.

Az 56 éves Karim Khan 2021 óta tölti be a főügyészi tisztséget. Tavaly májusban önkéntes szabadságra vonult a vizsgálat lezárásáig.

Hirdetés

Ő az első ICC-főügyész, akit a bíróság felügyeleti szerve hivatalosan felfüggesztett.

Az ICC alapító szerződéséhez 125 állam csatlakozott, köztük valamennyi európai uniós tagállam. Az Egyesült Államok, Oroszország és Izrael nem tagja a testületnek.

Forrás

MTI