Hármas karambolt történt Munkács közelében, melynek következtében egy ember meghalt, ketten pedig kórházba kerültek.
Erről a Nemzeti Rendőrség kárpátaljai kirendeltségének honlapján számoltak be.
A bejegyzés szerint december 12-én Munkács közelében három autó – LADA, Mercedes és Kia – ütközött össze.
A nyomozók megállapították, hogy a LADA személygépkocsi vezetője elvesztette uralmát járműve felett és átsodródott a szembejövő sávba, ahol előbb egy KIA személygépkocsival, majd egy Mercedesszel ütközött.
Az ütközés következtében az utóbbi két jármű árokba sodródott
– áll a bejegyzésben.
A baleset következtében a LADA 42 éves sofőrje a helyszínen életét vesztette, emellett a Mercedes sofőrjét és utasát kórházba szállították
– jelentette a Nemzeti Rendőrség.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke