Hárman maradtak versenyben Boris Johnson székéért
Hárman maradtak versenyben Boris Johnson székéért
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

Rishi Sunak volt pénzügyminiszter, Penny Mordaunt külkereskedelmi államtitkár, korábbi védelmi miniszter és Liz Truss külügyminiszter jutott be a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségéért folyó versengés utolsó frakciószavazási fordulójába a kedd délután megtartott negyedik voksolás után.

Hirdetés

A szerdai, ötödik fordulóban talpon maradó két jelölt közül a Konzervatív Párt tagsága választja meg a párt új vezetőjét, aki az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke lesz - írja az MTI.

A legtöbb voksot az eddigi három fordulóhoz hasonlóan kedden is Rishi Sunak kapta, a második helyre ismét Penny Mordaunt került.

Truss a harmadik helyen végzett. 

Kemi Badenoch volt esélyegyenlőségi államtitkár, aki a legkevesebb szavazatot gyűjtötte, kiesett. A vezetőválasztást az tette szükségessé, hogy Boris Johnson jelenlegi miniszterelnök az utóbbi hónapok sorozatos belpolitikai botrányai nyomán nemrégiben bejelentette lemondását a Konzervatív Párt vezetői posztjáról.

 Ez kormányfői tisztségének megszűnését is jelenti, de Johnson a lemondás bejelentésével egy időben közölte, hogy utódja megválasztásáig - szeptember elejéig - ellátja hivatali teendőit.

A tisztségért nyolcan indultak, az alsóházi konzervatív frakció múlt szerdán kezdte a szavazássorozatot a jelöltekről.

Az első fordulóban a szabályok szerint legalább harminc frakciótag voksát kellett megszerezni a továbbjutáshoz. Ez Jeremy Hunt volt egészségügyi miniszternek és Nadhim Zahawi pénzügyminiszternek nem sikerült, így ők már az első fordulóban kiestek a versengésből.

Hirdetés

A további fordulókban rendre az a jelölt esik ki, aki a legkevesebb voksot kapja a konzervatív frakció tagjaitól.

Sir Graham Brady, a Konzervatív Párt vezetőválasztásainak megszervezéséért is felelős, rendkívül befolyásos alsóházi szakpolitikai frakciótestület, az 1922 Bizottság elnöke kedd délután bejelentette, hogy a negyedik szavazási fordulóra versenyben maradt négy jelölt közül Rishi Sunak 118 szavazatot szerzett, őt Penny Mordaunt követi 82 vokssal. Liz Truss külügyminiszter 86 frakciószavazattal a harmadik helyen végzett.

Kemi Badenoch 59 voksot gyűjtött és így kiesett. 

A szerdai, utolsó frakciószavazási fordulóban talpon maradó két jelölt közül a Konzervatív Párt hozzávetőleg 160 ezer regisztrált tagja választja meg a párt következő vezetőjét postai vagy elektronikus szavazással. Ennek eredményét szeptember 5-én jelentik be.

Nemrég még a 42 éves Sunak számított favoritnak, de ugyanazok a botrányok, amelyek Johnson népszerűségét kikezdték, az ő támogatottságát is megtépázták. A londoni rendőrség például - Johnsonhoz hasonlóan - néhány hete őt is megbírságolta a koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt korlátozások megsértése miatt.

A legnagyobb brit közvélemény-kutató cég, a YouGov szerdán ismertetett legfrissebb felmérése szerint ha Rishi Sunak lesz az egyik olyan jelölt, aki az utolsó, szerdai frakciószavazáson versenyben marad, a következő, döntő szakaszban, vagyis a párttagság körében tartandó választáson valószínűleg vereséget szenvedne,

akár Liz Truss külügyminiszter, akár Penny Mordaunt külkereskedelmi államtitkár lesz az ellenfele.

Rishi Sunak helyét már a bukmékereknél is Liz Truss vette át mint a legesélyesebb jelölt - számolt be a Sky News. Penny Mordaunt - aki korábban a favorit volt, mielőtt Sunak úr az élő televíziós vitákat követően az élre ugrott - most a harmadik helyen áll a Ladbrokes fogadóiroda fogadási adatai szerint.

Sunak veresége esetén Truss vagy Mordaunt lenne az Egyesült Királyság harmadik női miniszterelnöke Margaret Thatcher és Therese May után. 

Forrás

MTI