Filip Thon, az Eon energiaszolgáltató németországi vezetője szerint „a példátlan piaci helyzetet arányosan kell tükröznünk az árazásunkban is”.
Filip Thon a Redaktionsnetzwerk Deutschland keddi kiadásában elmondta, hogy a földgáz nagykereskedelmi ára egyes esetekben hússzor magasabb, mint 2020 tavaszán, az áram esetében nyolcszoros az eltérés – számol be a Focus német lapra hivatkozva a Hirado.
Az energiacég vezetője azt is hangsúlyozta, hogy egyelőre nem lehet megbízható előrejelzést készíteni az áremelkedés tényleges mértékéről.
Kiemelte, döntő lesz, hogy nyáron sikerül-e elég gázt vásárolni megfelelő áron ahhoz, hogy a gáztározókat feltöltség a következő fűtési szezonra. Filip Thon hangsúlyozta, hogy „most a raktárak 25-27 százalékban vannak feltöltve, ami nagyon alacsony szint, ennek megfelelően magas lesz a tárolóhelyek feltöltésére irányuló kereslet. Ez pedig felhajtja az árakat. A helyzet nagyon feszült, még a kínálat befagyasztása nélkül is”.
Figyelmeztetett arra is, hogy abban az esetben, ha nem érkezik több gáz Oroszországból az Európai Unióba, „drasztikus következményekkel kell számolni a német gazdaságra nézve”.
Az Eon vezetője ezzel együtt elutasította az állami beavatkozást az energiapiacokon: „szerintem minden olyan törekvés, amely az állami árplafon irányába mutat, helytelen. Fennállna ugyanis a veszélye annak, hogy a piac összeomlik”.
Filip Thon ezért a magánháztartásoknak nyújtott állami támogatások további felülvizsgálatát szorgalmazza:
„az EEG-pótlék tervezett eltörlése július elsejétől, amelyet az áramfogyasztók jelenleg még mindig fizetnek, mindenképpen jó lépés.
De, meg kell néznünk, hogy ez elég-e. Vannak más, a villamos energiára és a gázra kivetett illetékek és adók, amelyek csökkentése további könnyítéseket jelenthetne”. Az azonban vitathatatlan, hogy az energiahatékonyságot mind az otthonokban, mind a vállalatoknál javítani kell.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke