Súlyos rakétatámadás érte az éjszaka az Ukrajna északnyugati részén fekvő Volinyi régiót. Ukrán jelentések szerint négy rakétát lőttek ki Fehéroroszország felől a lengyel határ mentén fekvő térségre. Korábban Lviv városát rázta meg több robbanás. A település polgármestere szerint a támadás üzenet volt Joe Biden amerikai elnöknek, aki a határ túloldalán a lengyel államfővel, illetve ukrán miniszterekkel tárgyalt.
„Úgy gondolom, hogy az agresszor a mai légicsapásokkal küldte üdvözletét Biden elnöknek, aki jelenleg Lengyelországban van”
– mondta Andrij Szadovij, Lviv polgármestere, aki úgy véli, hogy mostmár az egész világnak rá kell eszmélnie, mennyire súlyos az ukrajnai fenyegetettség, közölte a Hirado.hu.
A rakéták két jelentős infrastrukturális létesítményt találtak el, közülük az egyik egy olajraktár, a másik pedig egy katonai üzem volt, mindkettő a város egyik lakónegyedében található. A hírek szerint a támadásnak nem voltak halálos áldozatai, öten viszont megsérültek.
A lengyel határtól csupán 70 kilométerre fekvő Lvivet a harci cselekmények mindeddig kevéssé érintették. A nagyvárosba nagyon sok menekült érkezett Ukrajna más részeiből, több ország pedig ide helyezte át nagykövetségét a fővárosból, Kijevből.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke