Kizárt minden Ukrajnával kapcsolatos engedményt az orosz-amerikai tárgyalásokon az amerikai külügyminiszter
Kizárt minden Ukrajnával kapcsolatos engedményt az orosz-amerikai tárgyalásokon az amerikai külügyminiszter
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

Az Oroszországgal folytatott tárgyalások során az Egyesült Államok kizárja, hogy engedményeket tegyen Moszkvának Ukrajna területi integritását illetően – közölte Antony Blinken amerikai külügyminiszter a The New York Times című amerikai kapnak, adta hírül hétfőn az rbc.ua hírportálra hivatkozva a Karpat.in.ua.

Hirdetés

A jelentés szerint Blinken azt mondta, szerinte az Egyesült Államok nem azért folytat tárgyalásokat Oroszországgal, hogy engedményeket tegyen az ukrajnai orosz inváziós fenyegetés hatására.

„A tárgyalások célja a feszültség csökkentése” – mutatott rá.

Az amerikai diplomácia vezetője kifejtette: „a lényeg az, hogy meglássuk, vannak-e olyan dolgok a párbeszéd és a diplomácia keretein belül, amelyeket mindkét fél, mindegyik fél megtehet a feszültség csökkentése érdekében.”

Szerinte Amerika ezt a múltban is ezt tette.

A hírportál emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban bejelentette, az Egyesült Államok nem fűz nagy reményeket az Oroszországgal folytatott tárgyalásokhoz.

Forrás