Szilágyi Péter: minden magyar számíthat a magyar kormányra

MTI

A határokat nem ismerő magyar nemzetről és a határon túl élők támogatásáról beszélt pénteken Győrben a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott megemlékezésén a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa.

"Bebizonyítottuk az egész világnak, hogy nemzetünk nem ismer határokat", küldetésünk, hogy megmaradjunk, és továbbadjuk az elkövetkezendő nemzedékeknek őseinktől kapott örökségünket - mondta Szilágyi Péter. Hangsúlyozta: Magyarország olyan országgá vált 2021-re, amely képes az itt élők mellett a határon túl élő magyarok támogatására is; ezt bizonyítják a 2010 óta folyó programok, pályázatok, az aktívan működő intézményes fórumok. Példaként az általános és középiskolásoknak szóló "Határtalanul" programot említette, közölte az MTI.

A miniszteri biztos kiemelte, tovább erősödik a kormányzat külhoni és a diaszpórában élő képviselőkkel folytatott aktív és eredményes párbeszéde, aminek hatására a magukra hagyott magyar közösségek újra bizalmat szavaztak az anyaországnak. Így ma már gazdasági, oktatási és kulturális értelemben is egységes Kárpát-medencéről beszélhetünk, "egységes nemzet tagjaiként élhetünk" - hangoztatta.

Szilágyi Péter arra figyelmeztette a fiatalokat, hogy felnövekvő generációként az ő felelősségük óvni és szeretni azt a kulturális hagyatékot, amit "több mint egy évezrede őrzünk mindannyian".

Sárai-Szabó Kelemen perjel ünnepi beszédében kiemelte, hogy a bencéseknek különösen sokat jelent az összetartozás. Rámutatott, a nemzeti összetartozás úgy marad erős, ha az emberek nemcsak beszélnek róla, hanem személyesen együtt vannak az elszakított testvéreikkel, újra és újra meglátogatják őket, kapcsolatokat építenek.

A bencés gimnáziumban nagy hagyománya van ennek, és komoly lehetőségeket biztosít a magyar kormány is ahhoz, hogy a diákok is személyesen tapasztalhassák meg a nemzet, az összetartozás erejét - fűzte hozzá.

Úgy fogalmazott: "hagyományaink, történelmünk megismerésére, a magyarság életérzésére buzdítanak ezek a kirándulások, hogy úgy legyünk világpolgárok és európaiak, hogy közben nem félünk magyarnak lenni sem".

Az ünnepségen Tóth István Konstantin, az intézmény igazgatója emlékeztetett, iskolájuk éppen száz éve vette fel az Érsekújvár mellől származó Czuczor Gergely nevét.

Hozzátette, a nemzeti összetartozás mellett ugyanakkor ma már az is fontos, hogy túllépjünk a sérelmeken. Rámutatott, a Kárpát-medencében élő szomszédos nemzetek együtt csaknem százmillióan vannak, többen, mint bármelyik európai nagyhatalom népessége.

Beszéde végén reményét fejezte ki, hogy száz év elteltével összefognak ezek a népek, és élhető, barátságos, könnyen átjárható, testvéri Közép-Európa lesz a következő generációké.

Az ünnepség végén a jelenlévők megkoszorúzták a gimnázium előtt álló szoborpárost, amely Czuczor Gergelynek és Jedlik Ányosnak állít emléket.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.