Szexuális erőszak miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járási Ügyészség egy 24 éves férfi ellen, aki egy tizenegy éves lánnyal folytatott viszonyt - közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-vel.
Pirger Csaba tájékoztatása szerint a murarátkai férfi januárban ismerkedett meg a vele egy háztartásban élő, még gyermekkorú unokahúgának letenyei barátnőjével.
A kislány beleszeretett a vádlottba, ezért rendszeresen megjelent a murarátkai házban, hogy a férfival kapcsolatot kezdeményezzen.
A kislány egyik februári látogatása idején bementek a férfi szobájába, ott beszélgetni és csókolózni kezdtek, majd a lány felajánlotta a vádlottnak, hogy közösüljön vele.
A férfi ezt megtette az általa 15 évesnek hitt gyerekkel.
A vádlott ezt követően a nővérétől tudta meg, hogy a kislány még csak tizenegy éves, ennek ellenére még további két alkalommal is közösült vele, amikor a lány látogatóba érkezett hozzá.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.