Az ukrajnai háború során nők ellen elkövetett nemi erőszakról szóló értesülések azonnali és független kivizsgálását követelte az ENSZ nőjogi szervezete helyi idő szerint hétfőn.
„Egyre gyakrabban hallani a nők megerőszakolásáról” – mondta a szervezetet vezető Sima Bahous a Biztonsági Tanácsban, írja az MTI.
Ezeket a vádakat az igazságosság és az elszámoltathatóság érvényesülésének érdekében ki kell vizsgálni – tette hozzá.
Bahous úgy vélte, hogy az ukrán civilekkel szembeni brutalitás, a lakosság tömeges menekülése, illetve a nagyszámú sorkatona és zsoldos bevetése intő jel.
Több mint hat hét telt el Oroszország Ukrajna elleni háborújának kezdete óta, és egyre több beszámoló érkezik nemi erőszakról, valamint a civilek elleni szexuális erőszakcselekményekről – jelezte. Az ukrán parlament emberi jogi megbízottja kiskorúak rovására elkövetett nemi erőszakkal vádolta meg az orosz katonákat, és felszólította az ENSZ-t, hogy vizsgálja ki az országban elkövetett háborús bűncselekményeket. Herszon környékén egyes beszámolók szerint egy 16 éves várandós lányt és egy 78 éves asszonyt is megerőszakoltak.
Az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) értesülései szerint a harcok a gyermekeket sem kímélték: legalább 142 kiskorú vesztette életét Ukrajnában az orosz invázió kezdete óta. Az UNICEF hozzátette: az áldozatok valós száma ennél jóval nagyobb lehet.
„A háború továbbra is rémálom az ukrajnai gyermekek számára” – írta közleményében Manuel Fontaine, a szervezet munkatársa.
Hivatalos kijevi források kedden 186 kiskorú halálos áldozatról és 344 sebesültről számoltak be.
Ukrajnából több mint 4,5 millióan menekültek külföldre február 24-e, az orosz offenzíva kezdete óta, 90 százalékban nők és gyermekek. Az országban maradt – belső – menekültek száma körülbelül hétmillió.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.