Megválasztották Olaf Scholzot német kancellárnak

MTI

A 736 fős parlamentben 707 képviselő vett részt a kancellárválasztáson, és 395-en támogatták a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusát.

Hirdetés

Ez 26-tal több a minimálisan szükséges 369-nél - írja az MTI.

Olaf Scholz a második világháború utáni Németország kilencedik – és negyedik szociáldemokrata – kancellárja.

Elődje, a 2005-ben hivatalba lépett Angela Merkel négy ciklus – 5860 nap – után, önként távozik a tisztségéből.

Olaf Scholz megválasztása után Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök hivatalában átveszi megbízólevelét – ezzel az aktussal száll át rá a kancellári jogkör – majd a Bundestagban leteszi hivatali esküjét.

Olaf Scholz kormányát az SPD, a Zöldek és liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) koalíciója alkotja. A minisztereket  a szövetségi elnök nevezi ki,

majd ők is leteszik a hivatali esküt a Bundestagban, ugyancsak szerdán.

A Scholz-kormány 2005 óta az első szociáldemokrata vezetésű kormány Németországban, és az első olyan kormány az ország második világháború utáni történetében, amelyet három partner alkot.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.