A Szász-Anhalti Műemlékvédelmi és Régészeti Állami Hivatal régészei egy kilencezer éves mezolitikus vadásztábort tártak fel a „Bad Dürrenbergi sámán" lelőhelye közelében. A középső kőkorszak tulajdonképpen átmeneti kor a vadászó-gyűjtögető és a letelepedett földművelő és állattenyésztő életmódok között.
A „Bad Dürrenberg sámánja" egy 30-40 éves nő temetkezését takarja, aki körülbelül kilencezer évvel ezelőtt halt meg a németországi Bad Dürrenbergben. Egy olyan sírban találták meg, amely a sámánista gyakorlatok kellékeiként értelmezett pazar sírmellékleteket rejtett - írja az origo.hu.
A szarvasagancsból készült fejdísz és az állatfogakból készült medálok a halott nő különleges sámáni pozícióját mutatják, aki csoportjának szellemi vezetője lehetett.
Ahogy arra a szakemberek rámutattak, a vadásztábor Dehlitz (Burgenlandkreis) közelében található, ahol öt év alatt több mint hatezer kőleletet tártak fel. A legutóbbi ásatások során számos leletet találtak a szántás horizontjában, köztük kőeszközöket, csont- és agancsmaradványokat, valamint nagyszámú mikrolitet (szemmel nem látható, parányi kristályt).
Érdekes módon igen kevés, a húsfeldolgozáshoz használt kőeszközt tártak fel,
ami arra utalhat, hogy a tábort csak ideiglenesen használták, ám több alkalommal.
A bad dürrenbergi sírhoz való térbeli közelség, az eszközök készítéséhez használt nyersanyag és az eszközök formáinak hasonlósága miatt nyilvánvaló, hogy a Dehlitz melletti vadásztábor a bad dürrenbergi sámánhoz köthető
– mondták a kutatók a HeritageDaily online tudományos portálnak.
A folyamatban lévő kutatások révén a régészek, genetikusok és antropológusok új betekintést nyerhettek a Bad Dürrenberg környékén élő mezolitikus vadászok és gyűjtögetők életkörülményeiről.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.