Szenzációs felfedezés: megtalálták Jézus bábájának sírját
Szenzációs felfedezés: megtalálták Jézus bábájának sírját
 / Mozaik

Izraelben a régészek feltártak egy barlangot, amelybe egy keresztény hagyomány szerint Szalome, Jézus bábájának családja temetkezett - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja.

Hirdetés

A keresztény népi hagyomány szerint a kis Jézust világra segítő betlehemi Szalome bábát temették el ezen a helyen. A régészek szerint az időszámításunk kezdete körüli második szentély korától egészen a korai muszlim időszakig, az i.sz. 8-9 századig temetkeztek a feltárt sírba - írja az origo.hu.

Az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) szakemberei szerint gazdag családhoz tartozó, jelentős személyt temethettek el elsőként a sírhelyként használt barlangban, majd több száz éven át szent helyként tisztelték a sírhelyet. Az Izrael középső részén, a Lakis erdőnél folyó ásatásokat közösen végzi az IAA, a Jeruzsálemi és Örökségvédelmi Minisztérium, valamint a Zsidó Nemzeti Alapítvány (Keren Kajemet), s az része a térség régészeti kincseit feltáró "Júda királyainak útja" projektnek.

A sziklasír előtt gondosan kiépített udvar állt, amelyben egy sor üzletet fedeztek fel, ahol a kutatók szerint kerámia mécseseket árultak vagy béreltek. Több száz, az i.sz. 8-9. században készített kerámia mécsestöredékre, valamint (ép) darabokra is rábukkantak az egykori boltokban.

Hirdetés

"Elképzelhető, hogy az olajmécseseket a barlang belsejében világításra használták, és talán a vallási rituálé részei is lehettek, hasonlóan ahogy gyertyákat árulnak a szent emberek sírjainál vagy a mai templomokban" - vélekedtek az ásatásokat vezető régészek, Nir Simson-Faran és Cvi Firer a lapnak.
A 350 négyzetméteres udvart impozáns, faragott motívumokkal díszített mészkőfalak határolják, kőlapok és mozaikpadló burkolják.

A barlangot először mintegy 40 évvel ezelőtt sírrablók fedezték fel, s ezt követően indult meg feltárása. A sziklasír több helyiségre tagolódik, ahol a korabeli zsidó temetkezésben ismeretes, a csontokat őrző kődobozokat is találtak.

Az egyik helyiséget keresztény kápolnává alakították át, a korai muszlim korban a falakra vésett keresztek és több tucat felirat szerint ezt a kápolnát "Szent Szalome" kultuszának szentelték. A feliratok nyelve idővel arab lett, de a keresztény hívők továbbra is imádkoztak ezen a helyen.

Az egyik keresztény hagyomány szerint Szalome egy betlehemi bába volt, akit elhívtak Jézus születéséhez. Nem hitte el, hogy szűz asszonynak segít, ezért kiszáradt a keze, s csak az után gyógyult meg, hogy Jézus bölcsőjét megfogta. Az állagmegóvási és a fejlesztési munkálatok után megnyitják Szalome állítólagos barlangját a látogatók előtt.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.