Feltehetően egy serdülő több mint ezeréves mumifikálódott maradványait találták meg perui régészek egy Lima külvárosában folytatott ásatáson.
A temetkezési leplekbe burkolt, kerámiákkal körülvett maradványokra egy földalatti sírban bukkantak rá. A Cajamarquillában folyó ásatások vezetője, Yomira Huaman régész elmondta, hogy a múmiát jó állapotban találták meg. Bőr- és hajmaradványok is voltak a sírban - írja az origo.hu.
A kamasz a régész szerint 1100-1200 évvel ezelőtt élt, és a limai vagy ichmai kultúra közösségéhez tartozhatott. Múmiáját mintegy 200 méterre fedezték fel attól a helytől, ahol tavaly az első múmiát találták Cajamarquillában.
A régészeti lelőhelyen azóta nyolc gyermek és 12 felnőtt maradványait tárták fel. A jelek arra utalnak, hogy 800-1200 évvel ezelőtt feláldozták őket.
A Cajamarquilla-épületegyüttesben egyebek mellett négy piramis romjai és labirintusszerűen elrendezett falak is találhatók. Ez Peru második legnagyobb vályogtéglából épült városa az északon fekvő Chan Chan után.
Cajamarquillát Kr. e. 200 körül építették, az inka birodalom felemelkedése előtt, és 1500-ig lakták a várost. Mintegy 10-20 ezer embernek adhatott otthont.
Cajamarquilla lakói Huaman szerint feltehetően az óceán partvidékéről és az Andok fennsíkjairól származtak. A Limától mintegy 20 kilométerre fekvő város egykor virágzó kereskedelmi központ lehetett.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.