Több ezer élelmiszer csomagolásának vegyi anyagait találták az emberi szervezetben
Több ezer élelmiszer csomagolásának vegyi anyagait találták az emberi szervezetben
 / Mozaik

Szakemberek több mint háromezer-hatszáz, az élelmiszerek csomagolásában vagy elkészítésében használt vegyi anyagot mutattak ki az emberi szervezetben. Az élelmiszer-csomagolások közül néhány ráadásul veszélyes az egészségre, míg másokról keveset tudunk, derült ki egy most közzétett tanulmányból.

Hirdetés

A most azonosított, több ezer vegyi anyag közül mintegy százról állítják a tudósok, hogy az emberi egészségre nézve „nagy aggodalomra ad okot”. Az élelmiszer-csomagolásokban található vegyi anyagok némelyike viszonylag jól tanulmányozott, és már kimutatták őket az emberi szervezetben, mint például a PFAS-t és a biszfenol A-t; és mindkettő tiltólistán szerepel - írja az origo.hu.

Némelyik vegyi anyag egészségügyi hatásairól azonban még keveset tudunk, ezért további kutatásokra van szükség azzal kapcsolatban, hogy a csomagolásban használt vegyi anyagok hogyan kerülnek az élelmiszerekkel együtt lenyelve a szervezetbe

– mondta Birgit Geueke, a zürichi székhelyű, nem kormányzati szervezet, az Food Packaging Forum Foundation munkatársa a ScienceAlert online tudományos portálnak.

A kutatók korábban mintegy 14 ezer élelmiszerrel érintkezésbe kerülő vegyi anyagot (FCC) katalogizáltak, amelyek a műanyagból, papírból, üvegből, fémből vagy más anyagokból készült csomagolásokból képesek „bejutni” az élelmiszerekbe, de az élelmiszer-előállítási folyamat más részeiből is származhatnak, például szállítószalagokról vagy konyhai eszközökről. Ezután rákerestek ezekre a vegyi anyagokra a meglévő biomonitoring adatbázisokban, amelyek emberi mintákban lévő vegyi anyagokat követnek nyomon.

Veszélyes lehet az élelmiszer-csomagolás

A csapat arra számított, hogy mindössze néhány száz FCC-t talál, ehelyett meglepődtek, amikor összesen 3601-et találtak – az összes ismert élelmiszerrel érintkezésbe kerülő vegyi anyag negyedét.

Ez a tanulmány nem tudja kimutatni, hogy ezek a vegyi anyagok szükségszerűen az élelmiszer-csomagolásból kerülnek a szervezetbe, mivel „más expozíciós források is lehetségesek”. A „nagy aggodalomra okot adó” vegyi anyagok között számos PFAS (perfluor- és polifluor-tartalmú alkil anyagok), más néven „örökkétartó” vegyi anyagot találtunk, amelyeket az elmúlt években az emberi test számos részében kimutattak, és számos egészségügyi problémával hozhatunk összefüggésbe

– hangsúlyozta Geueke, hozzátéve, hogy kevés a bizonyíték ezeknek a vegyi anyagoknak az egészségre gyakorolt ​​hatásaira.

Ugyancsak kimutatták a:

  • biszfenol A-t, egy hormonzavaró vegyi anyagot, amelyet a műanyagok előállításához használnak, és amelyet számos országban már betiltottak;
  • egy másik hormonzavaró vegyi anyagot, a ftalátok-at, amelyeket a meddőséggel hoztak összefüggésbe;
  • illetve a kevésbé ismert aoligomert, amely szintén a műanyaggyártás mellékterméke.

A toxikológiában egy régi mondás szerint „az adag teszi méreggé” ezeket. A Journal of Exposure Science and Environmental Epidemiology című folyóiratban pubikált tanulmány egyik korlátja az volt, hogy nem tudta megmondani, hogy bármelyik vegyi anyagnak különösen magas volt-e a koncentrációja. A tudósok figyelmeztettek azonban arra, hogy ezek könnyen kölcsönhatásba léphetnek egymással, és rámutattak, hogy egyetlen mintában akár harminc különböző PFAS-t is találtak.

Geueke ezért azt javasolta, hogy csökkentsük a csomagolással való érintkezési időt - és kerüljük az élelmiszerek felmelegítését abban a csomagolásban, amelyben azok érkeztek.


 


Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram

Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.