Különleges bolygóegyüttállás lesz kedden napközben
Különleges bolygóegyüttállás lesz kedden napközben

MTI

 / Mozaik

Kedden szoros együttállásban lesz látható a Naprendszer legnagyobb és legkisebb planétája, a Jupiter és a Merkúr. A különleges együttállás megfigyelésére a Svábhegyi Csillagvizsgáló rendhagyó nappali programmal készül - közölték a szervezők az MTI-vel.

Hirdetés

A bolygóegyüttállás a nappali égen csak csillagászati távcsővel lesz látható és a Nap közelsége miatt komoly odafigyelést igényel majd a planéták megtalálása - írták a közleményen.

A két bolygó a nap során szoros, 7 ívperces távolságban látszik majd a nappali égen. Ez azt jelenti, hogy a telihold átmérőjének alig negyedére lesznek egymástól. Így csillagászati távcsővel nézve is egészen nagy, akár 100-200 szoros nagyításon is egyetlen látómezőben lesznek láthatóak.

A Jupiter távcsőben, egy jókora méretű, 33 ívmásodperces, ovális alakú, halvány korongnak látszik majd. Az ég háttérfényessége miatt a kékes háttéren lebegő, fakó korongot lehet majd megfigyelni, amin két, egyenlítővel párhuzamos felhősáv is fut. Ehhez képest a távcsőben 88 százalékos fázist mutató, majdnem "telimerkúr" apró, 5,4  ívmásodperces, korong lesz a Jupiter mellett.

Hirdetés

A csillagászok fokozott óvatosságra intenek mindenkit, aki távcsővel figyeli meg az együttállást, mivel a páros mindössze 12 fokra jár majd a Naptól.

A tájékoztatás szerint az eseményre rendhagyó programmal készülnek a Svábhegyi Csillagvizsgálóban, ahol az érdeklődők az együttállás biztonságos megfigyelése mellett különleges naptávcsövekkel észlelhetik a 11 éves aktivitási ciklusának maximumához közeledő Napot is.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Megrendítő búcsúztatás Munkácson: a 95. dandár katonáját 568 napig eltűntként tartották nyilván. Fotó: Munkácsi Városi Tanács

Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.

A rendőrök a jármű kerekeire célozva állították meg az agresszív sofőrt. Videórészlet

A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.

Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.

Orosz–ukrán háború: Több ukrán régióban maradtak áram nélkül az orosz csapás után (Fotó: AFP)

Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.

Harci drón. Illusztráció. Fotó: Internet

Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.