Rémisztő kutatás: saját agya hozhatja bajba az embert
Rémisztő kutatás: saját agya hozhatja bajba az embert
 / Mozaik
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

Rendkívül gyorsan és könnyen képes hamis emlékeket létrehozni az emberi agy – állítja egy új kutatás.

Hirdetés

Az Amszterdami Egyetem által vezetett négy kísérletsorozatban a kutatók 534 embernek mutatták meg a latin ábécé betűit tényleges formában és tükörfordításban. Ezután néhány résztvevőnek egy interferencia diát mutattak, amelyen véletlenszerű betűk voltak. Ennek a lépésnek a célja az önkéntesek memóriájának összezavarása volt. Végül minden résztvevőt arra kértek, hogy idézzenek fel egy adott betűt az első diáról - írja az origo.hu.

Fél másodperccel az első dia megtekintése után az emberek közel 20 százalékánál már kialakult a célbetű illuzórikus emléke; ez az arány 3 másodperc elteltével 30 százalékra nőtt.

Az emberi agy aszerint módosítja az emlékeket, hogy mire számít. Mivel a vizsgálatban résztvevő emberek annyira ismerik a nyugati ábécét, az agyuk azt várta, hogy a betűket a tényleges tájolásukban látják.

Hirdetés

Amikor a betűk tükörképesen jelentek meg (Ɔ a C helyett), az emberek nagyobb valószínűséggel emlékeztek az álbetűre, mint valódi betűre, még akkor is, ha csak ezredmásodpercek teltek el.

Úgy tűnik, hogy a rövid távú memória nem mindig pontosan tükrözi azt, amit éppen érzékeltünk. Ehelyett az emlékezetet az alakítja, hogy mit vártunk látni, már az első emléknyom kialakulásától kezdve"

- írják a kutatók.

Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a hamis emlékek viszonylag könnyen és gyorsan létrejönnek. A hamis hosszú távú emlékek hátterében vélhetően a "homályos nyomelmélet" áll, amely szerint az emlékezet két részből tevődik össze: egy szó szerinti részből, amely a valóságban történt, és egy lényegi részből, amelyben a személy szemantikai elemzés alapján értelmezi az esemény jelentését.

Forrás