Múlt héten mi is megírtuk a TV2 nagy bejelentését: miszerint Tóth Gabi párjával először szerepel együtt a tévében a Sztárban Sztár leszek! vasárnapi adásában.
A beharangozó videóban szenvedélyes produkciót ígért a csatorna, és olyan is lett a közös fellépésük - írja a femina.hu.
Az énekesnő az Átkozott nyár című szerzeményét adta elő, amelyben a Krausz Gáborral való válását és az azt övező időszakot dolgozta fel. Papp Máté Bence tánccal kísérte a színpadon, a dal végén hosszú ölelésben forrtak össze, majd csókot váltottak az élő show-ban.
Meg is szólaltak a kapcsolatukról. A műsorvezető, Till Attila elárulta, ő már jól ismeri Papp Máté Bencét, ugyanis a táncos minden héten ott van a stúdióban. Hozzátette, azt is tudja, milyen nagy köztük a szerelem.
Nagyon boldogok vagyunk, igen
- reagált a szavaira Tóth Gabi.
Magáról a produkcióról is ejtettek pár szót. Az énekesnő azt mondta, bár gyorsan született meg maga a dal, az alkotási folyamat nagyon fájdalmas volt a számára. Hozzátette, együtt táncolni Mátéval csodálatos élmény.
- Megmondom őszintén, nehéz volt nekem ez a gondolat, hogyan fogok táncolni Gabival, mert egy kicsit mindig el akartam bűvölni a tánccal. De azt gondolom, jött minden magától, a kalotaszegi csárdásmozdulatok pedig magukban hordozzák azt az érzelmi gazdagságot, ami ehhez a dalhoz illett - fejtette ki a Fricska táncosa, hogyan élte meg a közös szereplést.
A beszélgetést Tóth Gabi a közös üzenetükkel zárta: "Legyünk bátrak, merjünk szeretni, és higgyünk a szívünknek!”
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke