Router a nappaliban, okostévé a hálóban, laptop az asztalon – a wifisugárzás szinte mindenütt körülvesz minket. Egyre több ember érzi úgy, hogy valami nincs rendben azzal, ahogyan otthonunkat láthatatlan hullámok hálózzák be.
Ez a szobanövény kivédi a sugárzást
Bár a szakértők szerint a vezeték nélküli jelek nem ionizáló sugárzást bocsátanak ki, vagyis nem okoznak közvetlen sejtkárosodást, ennek ellenére is sokan tartanak az egészségre gyakorolt hatásuktól, és próbálnak megnyugtató megoldásokat találni félelmeikre - írja a femina.hu.
A legújabb trend szerint a természet maga kínálhat enyhülést: akadnak, akik egy szinte elpusztíthatatlan szobanövényben látják a megoldást.
A szanszeviéria, vagyis az anyósnyelv régóta a lakberendezők kedvence, de nem csak esztétikai előnyei vannak. Vastag, húsos levele állítólag segíthet ugyanis elnyelni az elektromágneses hullámokat, ezáltal csökkentve a wifi és egyéb készülékek által kibocsátott sugárzás erejét - derül ki az Agroinform cikkéből. Bár csodát nem tesz, sokak szerint érezhetően harmonikusabb lesz tőle a tér, így már ezért érdemes beszerezni párat.
De nem ez az egyetlen előnye. Az anyósnyelv azon kevés növények egyike, amely éjszaka is oxigént termel, vagyis segíti a pihentető alvást. Ráadásul alig igényel gondozást: elvan a sötétebb lakásban is, ritkán kér vizet, és még a feledékeny növénytulajdonosok sem tudják tönkretenni. Nem véletlen, hogy a NASA is az egyik leghatásosabb légtisztító növényként tartja számon – képes kiszűrni a levegőből a formaldehidet, a benzolt és más káros anyagokat.
Ha egészségesebb otthonra vágysz, helyezz el néhány anyósnyelvet a router, a számítógép vagy a televízió közelében. Nemcsak a wifi hatásait enyhítheted, hanem tisztább levegőt, kevesebb fejfájást és nyugodtabb légkört is tapasztalhatsz. Arra azonban érdemes figyelni, hogy a növény szaponintartalma miatt háziállatok számára mérgező lehet.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.